Szerep játék 12. Fejezet

12. Fejezet: Érzelmek

Amikor Kouki el búcsúzott Asamitól elindult a városba. Pár lépést tehetett meg amikor össze futott egy ismert személlyel.

- Szia Kouki-kun! - mosolygott a vörös fiú.

- Hello Chion. Hova sietsz? -  kérdezte a fiú.

- Fuji-san hoz. A lakásában van? 

- Ige, de szerintem már kilépett. Miért keresed? 

- Az az én dolgom... - komolyodott el a fiú.

- Értem...  Biztos fontos. - elhúzta a száját.

- Hogy érted ezt? - össze húzta a szemöldökét.

- Csak nem elakartál neki mondani valamit? - még jobban elhúzta a száját.

- De, valami olyasmi. Magán ügy! Fogd fel! - indult tovább.

- Csak nem szerelmes vagy Fujiba? - össze fonta a kezét a mellkasán.

- És ha igen? - zsebre vágta a kezét.

- Csak, hogy tudd. Fuji az enyém... és nem te leszel az aki elveszi! - indult volna el.

- Te kis... - elő rántotta a kardját. 

Egyenesen fel akarta tűzni Koukit a kardra. De valaki meg akadályozta. Arata a kardjával kitérítette a támadást. Kouki amint meg hallotta a fémes hangot. Elugrott és követte Arata is. 

- Mi volt ez Chion? - kérdezte Arata.

- Semmi közöd hozzá! Most tűnj innen vagy te is meghalsz! - ordított a fiú.

- Genki... állj hátrébb. Ennek az embernek az elme gyógyintézetben lenne a helye... - jegyezte meg viccesen Kouki.

- Had segítsek Kouki-san! - a kezében tartotta a nehéz kardot. 

- Nem! Ez az én harcom ezzel a beteg idiótával... - emelte fel a kardját. 

- Na, de...

- Semmi, de...

- Én is szeretem Fujit!!! - ordított Arata.

- Remek. Mit szólnátok ha alapítanánk egy rajongó klubbot? - mosolygott a vörösre Kouki. 

- Ellentétben veled, én már élőben is láttam, és csak ,hogy tud. Rég az enyém... - emelte fel a kardját Chion. 

- Te rohadék... - Kouki gondolkodás nélkül neki ment a fele szemben álló fiúnak. 

Lehetett hallani a kartok fémes hangját minden támadásnál. Egyszer csak Chion hátra ugrott és a fiú felé mutatta a keze belsejét. Meg harapta a szája szélét és elmondott valamit. 

- Taratapara... - el húzta a száját.

- Kouki! Fekete mágia! - ordította Arata.

- De hisz.... Az lehetetlen! - a fiúnak lesett az álla. 

- Véged van te idióta! - hatalmasat nevetett majd kígyók indultak meg Kouki felé a semmiből. A fiú egy laza mozdulattal fel ugrott, de az egyik lábatlan lény hátúrról át harapta a fiút. Kouki a földre hullott és meg se tudott moccanni. Nem ölésre ment. Le bénította a harapással. A teljes élete meg volt, csak mozogni nem tudott. Végtelenül feküdt a földön. Arata felé fordította a fejét.

- Fuss te gyökér... 

Arata rohant, hogy jelentse mi történt, de az egyik kígyó öt is elkapta. 

- Nos akkor mivel kezdjem? - lépet oda Koukihóz. - Élvezetesebb lenne téged előbb ki nyírni, majd a nyomorultnak kitörölni az emlékeit az előző 20 percről. - fel emelte a kardját és már vágta volna bele Koukiba amikor egy fehér köpenyes alakjelent meg és meg mentette Kouki életét. Hamar felismerte az illetőt. Fuji volt az. 

- M-Mit keresel itt? - kérdezte a földön fekvő fiú.

- Meg mentem az életed. Nem bírtam aludni. - közben Chion arcát elemezte. - Hagy abba Chion! 

- Miért is Fuji? - lejjebb engedte a kardot. - Tedd le a kardod. 

- Soha! Itt erősebb vagyok nálad! - egy könnycsepp jelent meg a lány arcán.

- Hát ez a könnycsepp nem ezt mutatja... - tette a lány arcára a bal kezét.

- Hozzá ne érj! - ordítottak a fiúk. 

Fuji egy laza mozdulattal levágta a fiú bal kezét. 

- Hozzám ne érj... A következő a fejed lesz! - a lány ellökte a fiút majd a kardját előre tartva a fiúba rohant. Mintha a fiú hagyta volna magát. Ki tárta a meg maradt jobb kezét és úgy várta a beérkező csapást. Amint célba ért a fiú a földre esett és Asami elkezdte a kardjával szurkálni. 

- Halj már meg! - ordította és közben más- más helyekre szúrta a kardot. 

- Fuji! - Amint tudott Kouki fel állt és a lányhoz sétált majd hátúról át ölelte. - Hagyd abba... Már meg halt... 

Asami egy gyors mozdulattal meg fordult és a kardját  földre dobva meg ölelte a fiút. Elkezdtek hullani a könnyei. A kardról a vér elkezdett el tűnni. Arata is fel állt és hozzájuk botorkált. A lány elengedte Koukit és meg ölelte Aratát. 

- Jól vagy? - szorosan magához húzta. 

- I-Igen. - teljesen vörös lett a fiú. 

- Hé Genki! Csak okosan! Ő az én barátnőm! - mosolyodott el a fiú és jó erősen meg fogta Arata kezét.

- Majd meg küzdünk egyszer érte! - mosolyodott el. 

- Hé nem süti vagyok! - lendítette a fiúk közé a kardját. - Most viszont megyek. Így se tudok majd reggel fel kelni... Sziasztok! Jó éjt!

- Szia, neked is! m- köszönt el tőle Arata.

- Szia! Szép álmokat sütikém... - perverz mosoly jelent meg Kouki arcán. 

- Pff.. - és vissza futott a lakásába a lány majd ismét kijelentkezett. 

Lassan a fiúk is elmentek és elaludtak. Engonak a mai napon járt az esze. "Ellentétben veled, én már élőben is láttam, és csak ,hogy tud. Rég az enyém.". Nem értette ezeket a mondatokat, de ki fogja deríteni.

~~~

Engo csak az ágyában feküdt. Egyszer a jobb oldalán, majd a balon valamikor meg a hátán feküdt. Gondolkozott. Meg akarja védeni a valóságban is Fujit. De kilehet az? Nem tudott aludni. Amikor lecsukta a szemét és elakart aludni akkor beugrott Fuji és elkezdett fájni a hasa. Ki tud szerelmesen aludni? Senki! 

- Vajon Fuji is ugyan így van? - ismét fordult egyet és becsukta a szemét. - Nem tudok aludni...
Fel állt az ágyból és a szobájában lévő terasz ajtóhoz sétált. Lassan kinyitotta és kilépet rajta. Minden teljesen sötét volt. Az utca, a szobája. Alig látott valamit. Óvatosan kitapogatta a korlátot majd rá könyökölt. A jobb kezével bele túrt a fekete hajába és érezte a sebet a fején.
- Asami nagyot üt. - kuncogott az orra alatt.
Vissza rakta az író kezét a korlátra és nagyot szimatolt a levegőbe. Tömény virág illatot szívott fel. Tüsszentett egy nagyot, majd meg törölte az orrát. Túl sok a pollen. Még percekig kint álldogált majd a ház előtt meg állt egy kocsi. Amikor rá fordult a kocsi felhajtóra Engot szembe világította az autó lámpája. A szeme elé emelte a kezét. Mikor végre az illető leállította az autót a fiú leengedte a kezét. Az apja szált ki a kocsiból.
- Csá apa! - intet le az apjának a fiú.
- Szia fiam! Te most ott meztelenkedsz? Vagy tán Júliára vársz?
- Szent szar... Csodálkoztam, hogy fázok... - nézet a csupasz hasára.
- Menj be fiam! Még a végén a szomszédok azt hiszik, hogy meleg vagy!
- Kösz apa... - indult vissza a szobájába.
Fel vett magára egy pólót és lement a nagy szobába. Az apja ledobta magát a kalapéra a fia meg mellé ült. Engo tiszta apja volt. Ugyan az a kócos fekete haj és az a bamba tekintet amit a zöld szemek nyújtanak. Lese tagadhatják egymást.
- Hát te miért nem alszol? Lassan fél 2. - vette le a zakóját.
- Nem tudok... - ismét bele túrt a hajába.
- Hogy- hogy? Valami baj van? - nézet a fiára Atsou.
- Van egy lány... - meg se várta Engo apja, hogy a fia befejezze a mondatot amit elkezdett. Fel ugrott a kalapéra és közel hajolt a fiához.
- Szerelmes vagy?! - pislogott Atsou.
- Mondhatjuk... De még nem igen találkoztam vele élőben...
- Csak nem arról a játékról beszélsz? Hol él? Neve? Kora? - tette fel a kérdéseket és nagyra nyitotta a szemét.
- Igen. Tokióban. Fuji és 15. Igazi nevét nem tudom és ő se az enyémet. - piros lett a fiú arca.
- Rendes lány?
- Igen! Aranyos, okos és kicsit öntelt.
- Pont olyan mint az anyád volt! Emlékszem mikor anyád nekem eset, hogy miért bámulom a popóját. Az volt az első beszélgetésünk.
- Perverz... - állt fel a fiú. - Most, hogy kiöntöttem a szívem talán tudok majd aludni. Jó éjt fater!
- Neked is Engo!
Engo fel szaladt a szobájába majd vissza bújt a takarója alá. A fal felé fordult és becsukta a szemét.
- Jó éjt Fuji... - amint kimondta a mondatott rögvest elaludt.