Ugorj a motorom elé!
Asami:
Reflex szerűen torpantam meg és néztem a hang irányába. Egy motor száguldott felém. Becsuktam a szemem és össze szorítottam a fogam. Pár másodperc múlva egy nagy puffanást hallottam. Kinyitottam a szemem és a motoros aki felém száguldott a földön feküdt.
- Istenem! - ugrottam oda hozzá. - Jól vagy?!
- Persze... - kaptam le a fejéről a sisakját. - Ez a mennyország? - feküdt a földön.
- Hagy hívjak egy mentőt! - vettem elő a telefonom.
- Ne! - kapta ki a kezemből a telefonom. - Ne! - ült fel.
- Miért?! Kis híján meghaltál miattam!
- De sokkal gyorsabban jöttem a megengedettnél. - pattant fel a földről. - Ez meg se kottyan. - fogta meg a kezem és felrántott álló helyzetbe. - Niijima Kiichi. - nyújtotta oda nekem a kezét.- Akatsuka... - Aguri ordítása vágott bele a mondatomba.
- Asami! - fordultam a hang irányába. - Asami! - futott felém. - Miért ugrasz motorok elé? - tette fel a kérdést.
- Én nem ugrottam! - vettem ki a kezem Kiichi kezéből.
- Aguri... - szólalt meg a motoros.
- Ohh... Kiichi.
- Ti ismeritek egymást? - kérdeztem.
- Hát... nyolc iskola van Tokióban. Az északi a tiétek. A déli Eijiéké. Az övé a keleti.
- Keleti? - néztem Kiichire.
- Az északi, a nyugati, az északnyugati, északkeleti, délnyugati és a délkeleti a normális iskolák. A déli a gazdag szülők gyerekeinek az iskolája és keleti a börtön járta szemeteké... - mérte végig az előttem álló fiút Aguri.
- Csak, hogy tud. - vette ki a kezemből a sisakját Kiichire. - Még sose voltam börtönben. Ellentétben veled.
- Csak a rendőrségen ültem. Ahogy már te is.
- Ki a kis csaj? Barátnőd? - nézett rám.
- Nem. Inkább csak a barátom. - vette ki Kiichi kezéből a telefonom. - Kerüld el. - fogta meg a csuklóm és elkezdett rángatni.
- Pedig már gondoltam elviszem egy menetre. - hallottam a hátunk mögül a gúnyos hangját.
Persze Aguri egyből elengedte a kezem és vissza fordult. Én is megfordultam és mint mindig Aguri arcba akarta ütni Kiichit, de a fiú sokkal hamarabb kitért az ütés elől.
- Még mindig lassú vagy! - nevetett Kiichi.
- Na jó. Most ölöm meg! - lépett közelebb a fiúhoz.
- Aguri! - kaptam a keze után. - Hagyjad már!
- De Asami! - nyávogott.
- Semmi, de! Ott a húgod! - mutattam Yurira. - Majd máskor szét verheted! Semmi kedvem verekedést nézni...
- Húgod? - kérdezte a motoros.
- Az téged ne érdekeljen! - lépett közelebb Kiicihez Aguri.
Gyorsan közéjük álltam. A jobb kezemet Aguri mellkasára a bal kezemet Kiichi mellkasára tettem. Az arcukat néztem.
- Elég...
- Felőlem... - indult a többiekhez Aguri.
- Mi van veletek? - fordultam Kiichiez.
- Csak idegesíti, hogy arcon vágtam tegnap előtt. - mosolygott gúnyosan és a motorjához lépett.
- Arcon vágtad? - léptem utána.
- Nagyon lomha tud lenni néha. - állította fel a vas paripát.
- És miért vágtad arcon? - húztam fel a szemöldököm.
- A motorommal mentem esőben az egyik klub előtt és kicsit felcsaptam a sarat és rá ment. Ő mérges lett, leszedett a motorról és utána én arcon vágtam. Persze neki nem ment.
Elhúztam a szám és arcon vágtam. Mennyire rég vertem arcon valakit! Annyira hiányzott.
A motorjának esett és azzal együtt a földre. Fenékre fordult és az arcára tette a kezét.
- Nekem sikerült. - mosolyogtam és indultam a többiek felé.
- Rohadt erőset ütsz! - nyafogott.
- Csak azért mert kis híján el gázoltál és mert bunkó vagy! - intettem vissza. - Szia!
- Majd még beszélünk!
- Persze, persze! - futottam oda a többiekhez hatalmas mosollyal az arcomon.
- Két hete először ütöttél arcon valakit. - mosolygott Akio.
- Megérdemelte. - vontam meg a vállam. - Annyira jól esett!
- Minden nap a babzsákot ütögetted! - mondta Gengo.
- Az nem ugyan az... - kezdtem duzzogni. - A babzsák puha és semmi élvezet sincs benne, de ha valakit arcon vágsz akkor érzed, hogy mit gondol és azt is, hogy fáj neki.
- Csak ha a babzsák ütsz akkor nem megy tönkre a kezed, ha pedig valaki állába akkor a te kezed is eltörhet. - szólalt meg Aguri.
- Jól van, jól van. - csitítgattam Agurit. - Most csak féltékeny vagy, mert nekem sikerült leütnöm. - bökdöstem hasba.
- Dehogy vagyok... - kapta el a kezem.
- Persze, persze. Aguri-kun. - mosolyogtam.
- N-Ne hívj így! - vörösödött el az arca.
Mi erre csak nevetni tudtunk. Az utóbbi időben rászoktam arra, hogy Aguri-kunnak hívom. Miért is? Valamelyik nap éppen mentem volna át hozzá és Yurihoz amikor a szomszéd nő azt mondta Agurinak, hogy Aguri-kun. Na ott kaptam nevető görcsöt. Azóta ha valamit csinál én csak Aguri-kunnak hívom. Néha vissza vág és úgy hív, hogy Asami-chan. Abba hagytam a hasa bökdösését.
- Na meg untad Asmai-chan? - mosolygott.
- Chh... - néztem rá mérgesen.
- Olyan gyerekesek vagytok néha. - nevetett Arata.
- Ez nem igaz! - csattantam fel.
- Áhh. Dehogy... - mondta hallkan Eiki.
- Mond csak Eiki. - léptem mellé és a vállára tettem a kezem. - Mit csináltatok tegnap este Tomikoval? Alig bírtam aludni!
- Asami! - nézett rám vörös arccal a barátnőm.
- Tegnap este az egész ház zenget! Kettőkor meguntam és át mentem Akiohoz. Sajnos ott is lehetett hallani. - húztam el a szám és vissza léptem Aguri mellé.
- Hogy lehetsz ilyen!? - fordult hátra Tomiko.
- Hogy lehet akkor csinálni mikor otthon vagyok!?
- Szóval a lányoknál voltál és... Mi?! Te hamarabb mint én?! - akadt ki Eiji.
- Nos a nagy Eiji beégett! - nevetett Gengo.
- Ez képtelenség! - torpant meg Eiji.
- Ne csináld már! - kaptam el a kezét. - Verseny hozzánk?
- Én! - engedte el Eiki kezét Tomiko.
- Csak ketten? - néztem a fiúkra és Minorira.
- Látod miben vagyok? Nem fogok futni! - mondta Minori.
- Rendben! - álltam az oszlop mellé. - Ha ... - kezdett rohanni Tomiko. - Ez nem ér!
Kezdtem utána érni. Nem volt nehéz. Tomiko annyira nem szeret futni, én se de gyorsabb vagyok mint ő. Mikor lehagytam őt már láttam a házunkat amikor Akio kezdett mellettem futni. Hogy az istenben!? Akárhogy próbáltam gyorsabban szedni a lábam ő is tartotta a tempóm. Nem tudom lerázni. Miért ilyen gyors!? Le hagyott én meg próbáltam utolérni. Minden szépen ment addig ameddig az egyik utcából egy nő tolta ki a babakocsiját. Megállni nem tudok mert csak feldönteném a kocsit, a kikerülést meg nem kockáztatom. Gyorsítottam és amint tudtam tigris ugrásban át ugrottam a babakocsit. Amint földet értem bukfenceztem és a fenekemre ültem.
- Asami! - torpant meg Akio és vissza nézett. - Sajnálom!
- Mit? - tettem a fejemre a kezem.
- Jól vagy? - futott vissza hozzám és leguggolt mellém.
- Igen... - álltam fel és a nő felé fordultam. - Sajnálom... - hajoltam meg.
- Ez nagyon mókás volt! - nevetett a fiatal anyuka.
- Nem is haragszik? - döbbentem meg.
- Nem, dehogy! Nem történt semmi. Szerencsére. - mosolygott.
- Megkönnyebbültem. - egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.
- Tényleg jól vagy? - kérdezte Akio.
- Persze! - kezdtem tovább rohanni.
Most ő került hátrányba. Már a lépcsőn rohantam felfele amikor megláttam az ajtón előtt anyát és apát. Mit keresnek itt? Megálltam és lihegtem.
- Mit kerestek itt? - kérdeztem és próbáltam össze szedni magam.
- Azonnal velünk jössz! - kapott karon anya.
- Dehogy! - léptem hátrébb. - Haza jöttem! Nem megyek sehova!
- Ez nem az otthonod! - akadt ki apám. - Az otthonod anyádnál van! - kapta el ismét a karom apa.
- Engedj el! - üvöltöttem. - Ez fáj!
- És anyádnak nem fájt, hogy otthagytad? - kérdezte apám.
- Az ő hibája, hogy ott hagytam! Ha nem vágja a fejemhez, hogy utálja, hogy a lánya vagyok akkor nem hagyom ott! És te apa? Szerinted nem fáj anyának, Hitominak, Daisukénak és nekem, hogy elmentél a nála sokkal fiatalabb barátnődhöz? Ha csak terhek voltunk miért nem adtatok minket árvaházba?!
Ezt a kis monológot apa egy hatalmas pofonnal díjazta. Még soha nem ütött meg.
- Soha nem voltatok terhek... - szólalt meg a komoly mély hangján. - Se Hitomi, se te és főleg nem Daisuke.
- Akkor se megyek vissza anyához... - engedte el a karom. - Sajnálom. - néztem le a földre.
- Rendben... - mosolyodott el apa. - De azért nem kéne mérgesnek lened rá se rám.
Nem mondtam semmit. Mit is mondhatnék erre? Végül is a szüleim. Szeretem őket, igaz, hogy határokat szabtak nekem az eddigi életem során. Feküdjek le kilenckor, fél hétre érjek haza.
Kettőjük nyakába ugrottam. Megöleltem őket és ők ezt viszonozták.
- Csalással, de Asami nyert! - hallottam a hátam mögül Tomiko hangját. - Ohh... Jó napot. - köszönt a szüleimnek.
- Sziasztok. - engedett el anya.
- Jó napot. - köszönt Akio is. - Most Asami elmegy?
- Miért hiányoznék? - fordultam felé.
- Persze Onii-sama! - ölelt meg Tomiko. - De ugye nem mész el?
- Dehogy! Itt lakok!
- Asami! - ordított Aguri. - Itt hagyom Yurit és megyek. - jött fel a lépcsőn, de meg állt. Apámra nézett.
Talán az apám az egyetlen akitől Aguri fél. A lépcsőn felszaladt Yuri és megállt anyukám előtt.
- Csókolom! - mosolygott. Olyan édes Yuri mikor mosolyog!
- Szia. - tette a kislány fejére a kezét anya. - Rég láttalak Yuri-chan.
- Pedig már régóta itt alszom minden este! Vagyis csak csütörtökön, szombaton és vasárnap.
- Hogy- hogy? - kérdezte apám.
- Aguri dolgozik és nem lehet otthon egyedül!
- Agurival laksz? - döbbent meg apa.
- Ő a húgom... - jött fel a lépcsőn Aguri. - Velem van mert... mert velem van.
- Nem is tudtam, hogy van húgod... - csorbult el apa hangja.
- Nem bírom! - fetrengett a lépcső legalsó fokán Eiji. - Vigyetek fel!
- Csak pár száz métert jöttünk a limuzin nélkül! Ne nyafogj már! - ordított Eiki.
- Ha nem megy fel rugdosd le onnan! - szólt vissza Aguri.
- Vicces vagy! - nevetett Eiji.
- De menyél már az útból! - lépet fel a lépcsőn Arata. - Sziasztok. - köszönt Arata a szüleimnek.
- Te mióta vagy itt? - kérdezte apa egy mosollyal az arcán.
- Pár napja. Nem rég költöztem ide. Asami csinálsz kaját? - fordult felém.
- Nem csinálok! - néztem rá dühösen.
- Mi megyünk gyerekek. - indult el anya. - Asami. Sajnálom.
- Én sajnálom amiért nem mondtam el neked semmit. - húztam el a szám.
Anyáék elmentek mi meg bementünk a lakásunkba. Kicsit kupi van, mert... én se tudom miért.
- Tomiko! - fordultam a barátnőm felé. - Mi ez itt? - mutattam az asztalon lévő fehér neműre.
- Szerintem melltartónak hívják.
- És akkor mit keres az étkező asztalon!?
- Bocsi, de lusta voltam takarítani. - vette le az asztal tetejéről a melltartót.
- Csak kérlek a szobádon kívül ne legyen minden szét dobálva...
- Nos. - kérdezték a nagyszobában álló fiúk. - Fehérneműt eszünk?
- Rendelek pizzát.
Kiichi:
Még mindig azon gondolkodom, hogy mi fájt jobban. Az esés vagy az, hogy egy lány arcon vágott. Szélsebesen száguldottam a motorommal egészen a kikötőig. Lelassítva az egyik hajó raktárba gurultam be. Már több éve senki nem járt erre. Hosszas megbeszélés után pár haverommal kipofoztuk a helyet. Van egy aksink ami szinte mindent irányít. A villanyt, a fűtést, a szerszámokat és a zenét. Kell valami más? Lassan gurultam be és leparkoltam a motorral.
- Már megint elestél? - kérdezte hatalmas gúnyos mosollyal az arcán.- Majdnem elcsaptam egy lányt. - néztem rá.
- Ez nem vicces Kiichi. - komolyodott el az arca.
- Meg tudod csinálni?
- Persze. Csak pár karc. Leszakadt az első fékedről a vezeték. Ha minden igaz van itt valahol egy új. - pattant a kis szekrényhez. - Itt is van! - mutatta fel. - Pár perc és készen is van, de mi történt?
- Jöttem ide és az északi sulinál egy kis csaj átrohant előttem az úttesten én meg befékeztem az első fékkel és elestem.
- Ha sokáig fogod ezt csinálni kell venned egy új motort. De ha veled történik valami téged nem tudunk majd újra megvenni. - kezdte bütykölni a motorom.
Hát igen. Ebben ő a profi. Ha elé tennének egy szét szerelt motort egy órán belül össze szerelné. Ő az én kincsem. Kajahara Kiyo. Egy évvel fiatalabb nálam, de mikor kiderült, hogy ért a motorokhoz elég jóba lettünk. Most kezdi a sulinkban a második évét. Miért az én suliba jár? Kiyo árvaházban nőt fel és amint tudott elköltözött egy iskola által bérelt lakásba. Már sokszor volt a rendőrségen. Gyorshajtás ért meg büntették és ő arcon vágta a rendőrt, majd a motorjával együtt a rendőrségre vitték. Két éjszakát töltött ott és át íratták a mi sulinkba.
Hagytam, hogy Kiyo dolgozzon beljebb sétáltam a mi kis bázisunkon. Összesen ötén vagyunk. Én, Kiyo, Asato, Ben és Gen. Kiyo az egyedüli lány a csapatban. Nem sok lány van aki szereti a motorokat.
- Azt hittük megint lemeszeltek gyors hajtásért. - nevetett Ben.
- Nem volt akkora mázlitok! - ültem le közéjük. - Nektek nem ismerős az a név, hogy Akatsuka Asami? - tettem fel a kérdést, mire hatalmas csörömpölést adott ki Kiyo, majd hozzánk rohant.
- Akatsuka Asami? - kérdezte Asato. - Ismerős. Miért?
- Csak kérdem. Egész jóban van a Vörös szemű démonnal. - dőltem hátra és ledobtam a cuccom a földre.
- Aguri-san? - kérdezte Kiyo.
- Igen ő.
- Asaminak hívták azt a csajt akit az egész Fekete özvegyek üldöztek, nem? - nézett rám Ben.
- Akkor jól sejtettem, hogy ő az! - nevettem. - Erőset üt. - tettem az arcomra a kezem.
- Már megütött? - nevetett Asato. - Mit mondtál neki?
- Nem tudom... Inkább az volt a baja, hogy majdnem elütöttem. - vakartam meg a nyakam.
- Annyira hülye vagy... - ült le mellém Kiyo.
- Neked nem a motoromat kéne szerelned? - néztem rá.
- Bocsáss meg, de azzal a motorral nem mész sehova!
- Miért? Azt mondtad csak pár karc és, hogy a első féket kell megcsinálnod.
- Igen, csak leszakadt az egyik szeleped is! És nincs olyan szelepem! - förmedt rám.
- Mert? - kérdeztem vissza.
- A te modorod sokkal öregebb mint a miénk. És ami volt azt már elhasználtam.
- Akkor majd elmegyek és veszek... - kezdtem duzzogni.
- Na és mond csak Kiichi. - mosolygott Ben. - Milyen az a csaj?
- Asami? - kérdeztem vissza.
- Igen. - bólogatott.
- Nem értem miért akarták eltenni láb alól. Nagyon kedves.
- Többet nem tudtunk csak annyit, hogy mi is szép összeget kaptuk volna ha sikerül elkapni. De Aguri-san sokkal gyorsabb volt mint mi. - állt fel a kanapéról Gen és az újság halomhoz lépett. Kezébe vett egy papír halmot és az asztalra dobta.
- Te össze szedted ezeket!? - kapott a kezébe egyet Asato.
- Igen. Bele gondoltál mi lett volna ha valaki meglátja? Azonnal a lányért küzdött volna egész Tokió.
Az összes lapot Asami fényképe ékesítette. Alján egy kóddal és egy szép kis összeggel. Ezt a kódot általában a maffiák használják. Sokkal egyszerűbb mint az, hogy oda írják, hogy mit akarnak, mondjuk akkor a rendőrök rengeteg rablást és gyilkosságot akadályoznának meg. Ezek a kódok jelekből állanak. Egy vonal és két pont az azt jelenti, hogy: Aki. Egy zárójel és egy plusz jel: Kapja. És a felkiáltó jel a százalék jellel: Marja. Nem nehéz, de rengeteg szó van amit még én se tudok.
- Nem gondolták, hogy 200000 jen kicsit sok? - kérdezte Ben.
- Egy lányt elkapni, elrabolni és átadni valakinek. Hát én még oda írtam volna egy nullát. - dobtam fel a lábam az asztalra.
- Mi van rá írva? - kérdezte Kiyo.
- Tömören? Aki kapja, marja. Magyarul aki elkapta az azt csinál vele amit akar, de utána leszállíthatja a 200000 jenért.
- Ez annyira rémes... - indult vissza szerelni a motoromat.
- Mennyire jól jött volna nekünk 200000 jen! - sóhajtott Ben.
- Én nem fogok azért lányokat elkapni, hogy kapjak pár ezer jent. - komolyodtam el.
Ben a legfiatalabb. Most fogja kezdeni a felső középsulit. Egy elsős aki nálam is jobban vezeti a motorját. Nem igazán értem miért vörös a haja. Igazából barna, de ez szerintem és Gen szerint egy rajongás Kiyoért. Régebben Kiyo lerázta Bent magáról egy olyan indokkal, hogy ő a motoros vörös hajú fiúkra bukik. Erre pár nappal később az egész feje vörös volt. Mint kiderült betört egy fodrászatba és saját magának festette be vörösre a haját. Az iskola ahova fel akarták venni, küldött neki egy levet, hogy keressen másik sulit mert ők nem hajlandóak felvenni óda olyan embert aki betört egy fodrászatba. És hát a mi sulink lett neki az ideális hely. Pár hét múlva kezdi el. Nekem ez lesz az utolsó évem. De, hogy utána mit kezdek magammal, azt nem tudom. A jegyeim nem igazán a legjobbak.- Csak viccnek szántam! - pattant fel a helyéről Ben. - Nem kell mindent komolyan venni.
- Nem megyünk el egy körre? - állt fel Gen is.
- De hát az én motorom szar! - néztem rá.
- Legalább most én megyek elől! - mosolygott Gen.
- Chh... - húztam el a szám.
- Akkor beugrunk és veszünk ami kell a motornak! - hallottam Kiyo hangját a motoroknál.
Felvették a sisakjukat és már el is tűntek. Rám marad a feladat, hogy kitakarítsak. Első sorban ezt a sok papírt elégetem, aztán össze dobálom a cuccokat egy dobozba és akié az elveszi onnan.
Kezembe vettem a halom kereső plakátot és a gyár közepére mentem. Nem nagy hely. Nehogy azt higgyétek. Le dobtam a papírokat a földre, de egyet a zsebembe nyomtam. A többit szépen felgyújtottam. Amikor már a vége éget elindultam az úgy mondott szobám felé. Gen, Asato, Ben és én itt élünk. Az a jó a hajó raktárakban, hogy kis szoba szerűségek vannak. Ebből egy az enyém. Kinyitottam a toló ajtót és beléptem. Van egy farekeszekből össze épített ágyam. Egy kocsi gumi mint fotel letakarva egy ronggyal, egy szekrény ami egész jó állapotban van és ezzel ennyi is. Na jó még van két kis asztal az ágyam mellett, amik fa törzsek. Egy kis lámpám is van. Az add minden fényt ebben a szobában. Egy ablak sincs ami nem is zavar.
Bezártam magam mögött az ajtót és az ágyamhoz léptem. Kivettem a zsebemből a papír darabot és az ágyam feletti deszka táblára tettem. Kerestem egy szöget és egy kalapácsot. Nem olyan nehéz ezeket megtalálni. Általában vannak a szobámban. A szöget a papír tetejére tettem és óvatosan oda szögeztem a fa laphoz. Amint kész volt a kalapácsot ledobtam a földre és az ágyra vetődtem. A képet kezdtem nézegetni.
- Érted 200000 jen túl kevés... - húztam végig az ujjam a képen lévő Asami arcán.
Óvatosan a párnámra tettem a fejem és elnyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése