Szerep játék 2. Fejezet

2. Fejezet: Az a bizonyos játék

   Asami és Hitomi várták a metrót amikor feltűnt valaki. Hitomi teljesen vörösen elbujt a nővére mellet. 

- M-Mi a baj Hitomi? - nézet rá a húgára.

Hitomi csak óvatosan a szájához emelte a kezét mutatva, hogy csöndesebben, majd egy gyors mozdulattal egy vörös hajú fiúra mutatott. Még csak alsó közép iskolás lehetett mert ugyan olyan egyenruhája volt mint Hitominak, 

- Osztály társad? - suttogta és ismét a húgán járt a szeme Asaminak.

Húga csak bólogatott.

- Bánt téged? - még halkabban mondta.

Hitomi elkezdte lóbálni a fejét.

- Akkor meg?!  - nem értette Asami ezt az egészet csak próbálta meg tudni miért bujkál a húga.  

Hitomi ismét teljesen elpirult. Nem mert a nővére szemébe nézni. A barna szemei a földet bámulták és a rövid barna haját piszkálta.

- Csak nem tetszik?!!- jelentette ki hangosan a lány persze a húga jelezte, hogy halkan majd bólintott és próbált a fiúra nézni aki eltűnt.

Hitomi csak kereste, hogy hol lehet, de nem találta majd pár perc múlva valaki hátba bökte ő meg meg fordult.

- Szia Hitomi-chan! - jelentette ki a vörös fiú egy kis vörösséggel az arcán. 

Hitomi most sikított volna de nem tudott. Csak próbált nem úgy viselkedni mint egy idióta.

- Ohh Hello... - nézet rá Asami. A fiú ugyan akkora volt mint ő és nem volt nehéz a szemébe nézni. Hihetetlen szép sárga szemei vannak amik ki hangsúlyozzák az arcát a vörös hajával. 

Hitomi csak integetett. Ezt tőle természetes volt. Akár ki volt az akinek az integetést küldte jobb kedve lett. Úgy látszik, hogy a némasággal járt az aranyossága. Persze ez Asamiból teljesen hiányzott viszont ő magabiztosabb mint a húga és csinosabb. Még Hitomi teljesen deszka, Asami pedig egész csinos.

- Nem is tudtam, hogy erre jársz haza Hitomi-chan. - mosolyodott el a fiú akinek még Asami nem tudta a nevét.

- Nem igazán erre szokott haza menni, illetve szoktunk. Általában kocsival viszik haza, de most velem metrózik. - felet Asami és próbált felnőttként viselkedni, életében 1.-szőr. 

- Értem. Akkor te vagy a nővére? Mert amint látom te felső közép iskolás vagy.

- Igen... Most kezdtem, de már nagyon be akarom fejezni. - mosolyodott el és meg vakarta a fejét.

- Annyira rossz? - rémülten kérdezte a fiú.

- Inkább fárasztó. - fogta meg a húga Asami kezét.

- Meg nyugodtam. Nem is tudtam, hogy Hitomi-channak van testvére.

- Kettő is! Asami vagyok. Középső gyerek. - nyújtotta ki a kezét a fiú felé.

- Örvendek Asami-san. Én Koukai vagyok. - rázta meg Asami kezét. - De mint látom az én metróm megjött. Majd még találkozunk. Asami-san, Hitomi-chan. Sziasztok. - azzal a fiú fel rohant a metróra.

- Kedves fiú ez a Koukai-kun! Már értem miért tetszik neked, de ha haza értünk akkor mesélj róla. - kedvesen a húgára mosolygott és erősebben meg szorította a kezét. - Nézd meg jött a metró! 

Hirtelen meg indult Asami és vele együtt Hitomi is. Olyan gyorsan rohant fel a metróra Asami, hogy a húga szó szerint lobogott utána akár egy győzelmi zászló.

~~~

Nagyából fél 6 lehetett mire a két testvér haza értek. Asami úgy rontott be az ajtón akár egy katona a videó játékokban. 

- Meg jöttünk anya! - ordított a lány és cipőét ledobva a konyhába sietett. - Hát ez is itt van? - nézett a bátyára és a vele szemben ülő srácra.

- Természetes. - jelentette ki a srác aki perverzen mosolygott. Végig mérte a lányt akin rövid fekete és kék kockás szoknya volt tréd zoknival és egy fehér ing rajta egy fekete blézerrel. Asami sose bírta az egyenruhákat, de a testvére barátját még jobban utálta mint az egyenruhát, sőt jobban utálta mint Engot. - Nagyon csinos vagy ebben az egyen ruhában Asami-chan.... - a lány szemébe nézett.

- Chh.. - Asami össze szorította a fogát és elindult felfelé a lépcsőn a szobájába a húga meg rohant utána. 

- Miért csinálod mindig ezt Asamival? - kérdezte a lány bátya.

- Ha nem jöttél volna rá Asami egy jó csaj. Örülj, hogy tartom a távolságot Daisuke. - felelt Jungo .

- Perverz... - fonta össze  s szemöldökét a fiú.
- Ajj! Ne csináld már ezt Daisuke! - állt fel az asztaltól és gyorsan vissza támaszkodott rá.
- Mit is? - tette fel a kérdést a fele szemben ülő fiú.
- Agyamra mész...
- Pont ez a szándékom...
- Na de Daisukeee!!! - nyújtotta el a mondat végét Jungo szinte már nyávogva.
- Mi van már? Nem látod, hogy tanulok? - mérgesen lerakta a ceruzát az asztalra és barátja szemébe nézett.
- Jól van. Jól van. Nem zavarlak csak lenne egy kérésem.
- Mond...
- Hozz össze a húgoddal!
- Minek? Azért, hogy tapogasd? Amúgy se bír téged, minek erőltetni? - folytatta az írást Daisuke.
- Akkor talán én is boldog lehetnék...
- Perverz....

~~~

Asami hangosan kivágta a szobája ajtaját és berontott rajta. A táskáját bevágta az ajtaja mögé. Ki nézett az ablakán. Nem Tokióban született, se ő se a testvérei. Mikor még a szüleik együtt éltek akkor egy kisebb városba laktak. Amikor ott kinézett az ablakon virágokat látott és egy folyót ami egyenesen Tokióból jött. Most meg Tokió szívében él és nem lát mást mint magas épületeket és ugyan azt a folyót, csak sokkal nagyobb. A kilátást kiegészítik a cseresznye fák,  legalább ennyi jó van ebben az egészben. Percekig nézett kifelé az ablakon, majd egy nagy levegőt vett és kifújt szép lassan. Meg fordult és az ágyára vetődött. Arcát bele nyomta a párnába majd fel ült. Fáradt volt és lassan a barátaival kéne találkoznia. Éppen nyúlt is egy szürke szemüvegért melynek keretén tapadó korongok vannak. Éppen hozzá ért az ujja amikor meg jelent az ajtajában Hitomi.

- Valami baj van? - kérdezte Asami és a húga felé pillantott.

Ő csak bólintott. Asami gyorsan fel állt az ágyról és a húga után lement a konyhába. Daisuke és Jungo vitatkoztak egymással. 

- Nem vagyok perverz! - ordította Jungo.

- Mázlim van, hogy engem még nem akartál fel szedni! - válaszolt rá Daisuke ugyan abban a hangerőben.

- Te kis.... - tette ökölbe a kezét Jungo.

- Fiúk! Mi történt? - kérdezte Asami.

- Egy perverz állat....

- Olyan perverz állatott mutatok neked te idióta, hogy engem buzinak fogsz hívni.

- Szóval a szokásos... - majd Asami kisétált a konyhából halál nyugodtan.  

Asami a háta mögött hagyva a vitatkozó házas párt vissza mászott a szobájába. Gyorsan át öltözött a ruháit fel akasztotta egy fogasra és ő fel vett egy rövid nadrágot és egy válláról lelógó világos kék pólót. Mielőtt belépett volna a játékba kiment a szobája elé és leüvöltött.

- Elmentem!

- Rendben! - kiáltott vissza Daisuke.

Asami vissza sietett a szobájába és bezárta az ajtót. Befeküdt az ágyba és a szemére tette a szemüveget. Az oldalán meg nyomott egy gombot majd vissza számolt 10-től.

-10... 9... 8... 7 ...6 ...5 ...4 ...3 ...2 ...1 ... Gyerünk!

Asami becsukta szemét és már is a játékban volt. Bejött egy ablak amely a nevét és a jelszavát kérte.

Begépelte és elindult a játék. Asami fekete haja és a kék szeme barna lett. Alacsonyabb és edzettebb lett. Pislogott majd meg nézte a kezét.

- Végre itthon. 

Be nyomott az ujjával a levegőbe és kijött egy kis ablak. A jobb felső sarokban kint volt az óra ami 6: 57 volt.

- Elfogok késni! - elő vette a képzeletbeli táskájából a ruháját és a kardját majd elindult az abban a városban lévő  teleportáló kapuhoz. Rohant végig az utcán majd egy gyors mozdulattal a teleportáló kapuba vetette magát. Kevesebb mint 2 percen belül mát ott is volt. Amint meg érkezett több mint 40 ember ugrott a nyakába, köztük Kayuu avagy Ikkaku.

- Fuji-sama! 

- Sziasztok.. Bocsi a késésért. - vakarta meg a fejét Asami.

- Lány vagy és késel is. Miért te vagy a céh vezető. - sétált ki a tömeg közül egy barna hajó fiú, nagy mosollyal az arcán.

- Szia Genki! - meg ölelték egymást. - Hogy miért is én vagyok? - ismét a levegőbe nyomott és meg jelent a kis ablak. Bele nyúlt a a virtuális táskájába majd kiválasztott egy sárkány nevű fekete fehér kardot. A kard meg jelent az oldalán, mindenki táltót szájal nézte.
- Ez csak nem a kaszás lányának a kardja? - szólalt meg egy céh tagja.
- De az. A fekete kasza. - nézet az oldalán logó kardra. Nem igazán hasonlított egy kaszára. - A legenda úgy tartja, hogy...
- Hogy a kaszás kaszájának maradékából van. - szólalt meg Genki aki csak a kardot nézte.
- Pontosan. - vetett egy pillantást Genkire Asami.
- És honnan van Fuji- sama? - kérdezte Ikkaku.
- Ma elkéstem az első órát..
- Igen.
- Hát hajnali háromig játszottam... - ismét vissza tért a tekintete a kardra.
- Chh... Hogy is állnak a jegyeid? - kérdezte Genki és gúnyosan mosolygott.
- Magán élet!- fordult el tőle Asami. - Mi lenne ha indulnánk?
- Remek lenne Fuji- sama. - válaszolt Genki és engedte, hogy Asami előre menjen.
Amint Asami elindult megindultak utána a többiek. Az egyik legnagyobb céh volt és Asami volt a legmagasabb játékos. Percekig mentek. A többi kisebb céh figyelte őket. Mindenki végig mérte Asamit és lehetett hallani az emberektől a nevét, azaz a játékbeli nevét. Nagyából 12 perc után meg érkeztek egy teleportáló kapuhoz. Asami mindenkit maga elé engedett és ő meg számolta hányan lépnek át a kapun. Nehéz ellenfelük lesz, mivel a csapat nagyobb része négyes szintű és ők egy hatos szintű főnököt mennek legyőzni. Ha ez sikerül Asami hetes lehet a céh többi tagja meg ötös. Asami összesen 38 embert számolt meg magát is bele értve. Amint átlépet a kapun hihetetlen látvány tárult elé. Madarak repkedtek és énekeltek. Pillangók szálltak ide oda. A távolban volt egy vízesés. Nem látták, de lehetett hallani a hangját.
- Arra megyünk!- mutatott a csobogás hangja felé Asami.
- Értettük. És akkor mit szólnál Fuji -sama ha a küldetés után elmennénk valahova? - kérdezte Genki.
- Először a küldetés, aztán a pihenés. Persze ha túl éled! - mosolygott Asami a fiúra.
- Mindent meg teszek. - kacsintott vissza a fiú.
- Azt majd megnézem! - félre húzta a száját a lány.
- Akkor a íjasok hátra? - kérdezte egy alacsony fiatal szőke lány.
- Igen, az összes. - válaszolt Asami. - Végig így, és akármi történik így is maradni.
- Érettem.
- A két kezes kardosok középen. És a gyorsabban támadó egykezesek meg előre. - mindenki beállt a helyére. - Végig így megyünk. Ha valaki kilép azzal semmi se lesz jobb. A tested itt marad és meg hall, azzal meg elvesznek a cuccaitok. És ha valaki cserben hagyja a társát az repül a céhből.
- Értettük! - a 37 ember egyszerre válaszolt.
- Akkor gyerünk!
El is indultak. Lassan mentek de mindenki izgatott volt. Volt olyan aki megállás nélkül beszélt és ugrált. Ezek a fiatalabbak voltak. Az idősebbek olyan arccal vonultak végig a réten mint akik a kivégzésükre mennének . Asami és Genki legelöl mentek. A csöndet kettőjük között Genki törte meg.
- És mond csak Asami. Hogy van anyud?
- Ajj miért hívsz itt a valós nevemen? - kérdezte Asami amint éppen a fekete kesztyűjét igazgatta.
- Mert. Te is hívj a valós nevemen, kérlek.
- Rendben van Arata. Egyébként jól van. Feljöhetnél valamikor Tokióba.
- Majd egyszer... Jelenleg apám 3 helyen dolgozik, de még mindig semmi pénz... Nem szeret velem lenni... - a földet bámulta és csak a lábát szedte.
- Hogy érted ezt? Ő mondta?
- Mondjuk... Tegnap előtt vitatkoztunk és felhoztam, hogy sosincs itthon és ha itthon van akkor kerül.
- És ő erre?
- Közölte azért kerül mert az anyámra emlékeztetem. - össze szorította a kezét.
- Arata.... - Asami a szájára rakta a kezét.
- Kérlek ezt ne csináld. Semmi kedvem a hoz, hogy engem sajnáljanak.
Asami nem szólt semmit még pár percig mentem majd elérték a víz. Meg álltak és néztek.
- Gyerünk! Befelé! - Asami hangja hallgatózódott  a vízesés hangja mellet.