Szerep játék 25. Fejezet

25. Fejezet: Kettesben a művésszel. 

Két napja kezdődött el a második fél év. Az összes osztály az ebéd szünetet élvezte. Asami a tetőn nézte a várost. A kerítést fogta és úgy nézelődött. Becsukta a szemét és hagyta hogy a hajába kapjon a kellemes meleg őszi szél. Feljebb emelte a fejét, becsukta a szemét és kizárta a külvilágot. Egy kéz húzta vissza a való világba. A kéz a vállát érte. Lassan kinyitotta a szemét és fel tűnt neki, hogy egy fiú keze van a vállán. Meg fordult és Daival találta szembe magát. 

- Oh Dai- kun... 

- Szia Asami! - mosolygott a lányra. - Láttam, hogy itt vagy és olyan érdekes voltál. Valami baj van? 

- Nincs, jól vagyok. - nézett fel az égre. 

- Akkor jó! Van kedved velem ebédelni? 

- Mi van Engoval? - sétált az egyik padhoz Asami.

- A rajz terembe eszik és rajzolgat a füzetébe. Nagyon elvont művész. - ült le a padra a fiú.

- Rajzol? - ült a fiú mellé.

- Nem is akár, hogy! - kezdte ki csomagolni az ebédét.

- Nem is tudtam... - a földön mászkáló bogarakat nézte.

- Nem igazán beszél róla. Szerintem szégyelli. - kapott a szájába egy nagyobb falatot.

- Mit nem adnék ha tudnék rajzolni. - támaszkodott hátra Asami.

- Biztos te is jó vagy valamiben! - bőgte oldalba a lányt Dai.

- Hát gitározok és éneklek... 

- Engonak pocsék hangja van! Olyan mint... 

- Mint? 

- Mint a párosodó macskáknak! 

Asami elkezdett nevetni. Néhány perc múlva abba hagyta és a könny cseppeket törölte ki a szeméből. 

- Pedig nem viccnek szántam... - húzta el a száját Dai.

- Attól még vicces volt! - mosolygott a fiúra.

- Aranyos vagy Asami. - nyúlt bele a kajás dobozába a fiú. - Tessék egyél!

Egy határozott mozdulattal a lány szájába nyomta az óriási falatot. Asami könnyes szemekkel nyelte le az étel darabot. Nagyot nyelt, hogy le menjen az étel.

- Ezt miért csináltad? - nézet mérgesen a fiúra.

- Nem is ettél ma még semmit! És olyan vékony vagy, hogy majd át szakadsz! 

- Akkor se kell lenyomni a torkomon a kajád! - állt fel a padról a lány.

- Bocsi, bocsi. - tette a tarkójára a kezét. 

- Semmi gond. - indult a lépcső le járóhoz.

- Hova mész? - nézett a lány után.

- Beszélek a művésszel! - intet és már el is tűnt a lépcsőn. 

A legfelső emeleten lévő kis hídon át ment az iskola másik épületébe. Lel sétált a lépcsőn egy szintet és a rajz teremhez ért. Óvatosan benyitott és észre vette az ablakban álló Engot. Be lépet a terembe és bezárta maga mögött az ajtót. A csattanásra Engo fel figyelt és az ajtó felé fordult.

- Asami? Mit csinálsz itt? - tette le az asztalra az ebédét.

- Én csak beszélni akartam veled a tegnapról... 

- Kösz nem... Most el mehetsz... - fordult vissza az ablak felé.

- Egoista... - fordult az ajtóhoz és ment volna ki rajta, de az ajtó nem nyílt ki.

- Meddig szerencsétlenkedsz? - fordult a lány felé Engo.

- N-Nem nyílik! - próbálta kinyitni az ajtót, de nem ment.

- Engedj oda. - Engo az ajtóhoz lépet és neki sem sikerült kinyitni. - Ez be zárult... Itt ragadtunk. 

- Nem tudunk ki mászni az ablakon? - sietett az ablakhoz Asami.

- De! Végül is csak a harmadikon van! Maximum meg halunk! Pff... Az semmiség! - lépet a lány mellé Engo.

- Rá jöttem valamire...

- Mire?

- Utállak... 

- Értem...

Álltak az ablakban és mind ketten néma csendben voltak. A kínos csendet a csengő szakította meg.

- Úgy látszik el maradnak az óráink. - motyogta Asami.

- Minden bizonnyal igen... Ma már senkinek nincs rajza szóval szívás... - ült le az egyik székre Engo. 

- Délután van a rajz klub, nem? - ült le egy másik székre.

- Igen négy órától. 

- És most hány óra van? 

- Egy... - dőltette le a fejét az asztalra.

- Ez nem lehet igaz!

~~~

- Rendben gyerekek álljatok fel! Meg hajolni! Leülhettek.

Mindenki leült a helyére és elkezdődött az óra.

- Hol van Engo és Asami? - nézett körbe a teremben a tanár úr. - Tud róluk valaki valamit?

- Engo a rajz teremben töltötte az ebéd szünetet. - válaszolt Dai.

- És Asami? 

- Azt mondta Engohoz megy...

- Rendben van. Akkor vegyétek elő a könyveteket és nyis-

- Nem megyünk el értük? - kérdezte Tomiko.

- Minek? Az előbb zártam be őket oda! - mosolygott a tanár úr.

- D-De miért?! 

- Mert nem igazán bírják ki egymás jelen létét... És amúgy is... Nem békésebb most minden? 

- De...

~~~

- Szerinted tudják, hogy hol vagyunk? - forgatta az ecsetet a kezében Asami.

- Nem igazán tudom... - hintázott a széken Engo. 

- Álmos vagyok! - ásított egy nagyot Asami.

- Ott van az a heverő, feküdj le aludni. Én még befejezem ezt a rajzot.

- Rendben...

A heverőhöz sétált és le feküdt rá. Hamar el aludt. Engo meg befejezte a rajzot. Fél órával később fel kelt Asami és észre vette, hogy Engo el aludt. Óvatosan fel ült és ásított, majd fel állt és az asztal felé íindult ahol a rajz volt. Meg fordította a papír lapot és a lélegzete is meg állt.

- E-Ez ... - el ejtette a rajzot. - Honnan tudja?! - Engo felé fordult. - Ki vagy te?
Leült egy székre és Engot nézte. Semmit nem értet. Ült a széken és pislogott.
- Ezt a képet honnan szerezte? Ez a kép csak Koukinak van meg... Lehet, hogy Engo Kouki? 
Fel állt a székről és vissza ült a kalapéra. Becsukta a szemét és elaludt. Nem tudta elfogadni azt amit meg tudott. Lehetetlen volt elfogadni. Ha Engo tud róla, hogy Asami Fuji, akkor Asami hatalmasat csalódót. Engo akkor teljesen kihasználta. Még Asami békésen aludt addig Engo fel ébredt. Kinyitotta a szemét és érezte, hogy valami nehéz van a vállán. Oldalra fordította a fejét és látta, hogy Asami feje van a vállán.

Látta, hogy a lány szemébe log a haja, óvatosan hátra tűrte Asami haját Engo amire a lány kinyitotta a szemét.
- Fel keltettelek? - kérdezte a lánytól.
- Nem... Már rég fent vagyok...
- Akkor miért voltál a vállamra dőlve?
- M-mi? - nézet a fiúra és észre vette, hogy tényleg a vállára van dőlve. - Bocsi... - gyorsan el vette a fiú válláról a fejét.
- Semmi. Miért is akartál beszélni velem?
- Semmiről... csak...
- Csak?
- Hagyjuk! Egyébként is hány óra van? - állt fel a heverőről Asami.
- Fél négy.
- Király! Végre haza mehetek és nem kell veled egy levegőt szívnom! - kezdett sétálni a teremben. - Itt vannak könyvek? - sétált egy könyves polchoz a lány.
- Még szép! - Engo is fel állt a kalapéról. - Általában azokból szoktunk rajzolni.
- Rajzolni.. - eszébe jutott Asaminak a rajz, melyet Engo rajzolt, majd véletlenül lelökött egy könyvet. Észre se vette csak az Engo előtt levő könyvhöz akart nyúlni és véletlenül el botlott a földön fekvő könyvben és Engora esett.

- S-Sajnálom! - állt volna fel Asami, de Engo eldobta a könyvet ami a kezébe volt és vissza rántotta magára a lányt.
- Mit csinálsz Engo? - Asami arca teljesen vörös lett, de Engo uralkodott magán és éppen, hogy kicsit piros volt az arca. - Meg örültél?
- Nem. - tette a lány derekára a kezét.
- Engedj el! - állt volna fel, de a fiú nem engedte.
- Nem hagylak elmenni. - ölelte magához a lányt.
- Hagy békén! Utállak! - tette a kezét a fiú mellkasára és egy könnycsepp gördült le az arcán.
Abban a pillanatban kinyílt az ajtó. Dai, Tomiko és a rajz klub minden tagja lépet be rajta. Engo észre vette a többieket és elengedte Asamit. A lány sírva rohant Tomikohoz. Engo fel tápászkodott a földről és a többiekre nézett.
- Engo... Mit csináltál? - lépet elő Dai.
- Én... Sajnálom. - lépet Asamihoz Engo.
Asami hátrébb lépet a fiútól.
- Hagyd békén! - állt Asami elé Tomiko. - Többet ne néz rá. Sőt. Ne is gondolj rá.
- Én most haza megyek... - lökött el mindenkit az útból a fiú.
Engo végig száguldott a folyóson, jó pár embert fel lökött, de nem érdekelte. El akart tűnni onnan, de az iskola kapuban valaki meg állította.
- Engo - kun. Ugye? - kérdezte a fiú.
- Igen. Ki vagy és mit akarsz? - fordult vissza Engo.
- Aguri vagyok. Beszélgetni akarok veled.  - vágta zsebre a kezét a fiú.
Engonak egyből le eset, hogy ki ő. Végig mérte a fiút. A fehér haja a piros szemébe logót. A bőre olyan fehér volt mint egy vámpírnak.
- Miről? - túrt bele a hajába.
- Inkább kiről. - nézett szét az udvaron Aguri.
- Asami? Asamiról van szó?
- Mondhatjuk... - a fiú eddig is komoly arca meg komolyabb lett.
- Miről akarsz velem beszélni? - indult kifele a kapun Engo.
- Milyen kapcsolat van közted és Asami között? - indult a fiú után Aguri.
- Semmilyen... Miért?
- Amikor találkoztam veletek a metrónál... Nagyon kiálltál érte. De valamit tudnod kell. - állt meg a fiú.
- Mit? - Engo is meg állt.
- Asami az enyém... Csak az enyém... - egy éles pillantást vetet Engora.
- Te... Te bántottad őt! - Engo ökölbe szorította a kezét.
- Miért te mit csináltál az előbb? - egy gúnyos mosoly jelent meg Aguri arcán.
- Én...
- Teljesen olyan vagy mint én. - lépet a fiú mellé és a vállára rakta a kezét. - Mi lett volna ha akkor nem nyitják ki az ajtót? - Engo nem mondott semmit, de tudta a választ. - Te is tudod a választ, Engo -kun. - hátba veregette Engo hátát Aguri. - Semmiben nem térünk el egymástól! De ismétlem. Mondj le Asamiról.
Aguri tovább indult amikor egy koppanást hallott és vissza fordult.

- Most mi bajod van? - kérdezte Aguri.
Engo egy szót sem szólt csak ült a földön. A fejét a tenyerébe temette és sokkot kapott.
- Küzdhetsz ellene, de semmi esélyed. Azt akartad vele csinálni amit én tettem vele régen. Szégyellem? Egyáltalán nem. Van egy szabályom. - sétált vissza a földön ülő fiúhoz. - Ha valamit szeretnél, tedd meg, ha szeretsz valakit, tedd meg vele is. - tette Engo hátára a kezét.
Engo semmit sem szólt csak ült a földön.
- Élsz még? - lökte meg a fiút.
Engo lassan fel nézett Agurira.

- É - Én nem lehetek olyan mint te...  
- De olyan vagy. - elő vette a zsebéből egy papír darabot és egy tollat, majd rá írta a telefon számát. - Tessék. - Engo zsebébe gyűrte. - Ha valami van hívj fel. De ne zaklass túl sokat. -
indult tovább Aguri. - Viszlát Aguri kettő!
Aguri szép lassan eltűnt, Engo is fel állt a földről és elő vette a zsebéből a telefon számot.
- Össze álltam az ördöggel... - meg nézte a számot majd vissza gyűrte a zsebébe és elindult haza.