33. Fejezet: A semmit érő köszönet! Így is úgy is tudom, hogy őszintén érzel!
- Hova megyünk? - Asami fürgén szedte a lábait Aguri mellett.
- Valahova. - a fiú zsebre vágott kézzel sétált.
Pár perc múlva meg érkeztek egy üres terembe. Pár pad volt benne.
- Mi ez a hely? - lépet be a terembe a lány.
- A régi képregény klub terme volt, csak megszűnt létezni a klub. A második fél évtől már ide járok amikor semmi kedvem emberekkel találkoznom. - ült le egy poros asztalra.
- Igazán kitakaríthattál volna... - húzta végig az ujját az asztalon. - Minden csupa pór! - egy tüsszentés hagyta el Asami száját.
- Nem gondoltam fontosnak... Egyébként is csak én járok ide. - a kezét nézte a fiú.
- Valami baj van a kezeddel? - lépet a fiúhoz Asami.
- Semmi... - tette a háta mögé a kezét.
- Akkor hagy nézzem meg! - fogta meg a fiú kezét és megnyomta a kéz fejét. - Fáj?
- Egy kicsit... De nem érdekes... - ki kapta a lány kezéből a kezét és zsebre vágta.
- Jobban kéne vigyáznod magadra.
- Semmi szükség rá. A sebtapasz se kellet volna. Csak el pazaroltál egy darabot.
- Idióta! - lendítette a kezét, hogy megüsse a fiút, de Aguri elkapta a kezét.
- Nem akarom, hogy gondoskodj rólam. Nem érdemlem meg... - engedte el a lány kezét és fel állt a padról.
- Nem érdekel, hogy mit akarsz és megérdemled.
- Azért mert régen azt tettem? Vagy mert kórházba került miattam a barátod?
- Hiszek benned... Megmenettél és azt köszönöm. Eijinek ez meg se kottyan. Az az idióta nem tudja mikor kell feladni. - hajolt közelebb a fiúhoz.
Aguri kicsit meg döbbent, de amikor Asami el távolodott az arcától észbe kapott.
- Most megyek. Megígértem Aratának, hogy körbe járjuk a fesztivált. - indult az ajtó fele.
- Asami, amit mondani akartam, hogy bocsáss meg mindenért.
Asami vissza fordult és a fiúra mosolygott.
- Semmi gond! Viszont cserébe kíváncsi vagyok ki jön hozzád. - fordult az ajtó felé, majd elindult kifele rajta.
- Rendben. Majd még beugrok enni egy sütit.
- Vigyázz Tomikoval! - intett és már el is hagyta a termet.
Aguri vissza ült a padra, majd bele túrt a hajába és sóhajtott egyet.
- Remélem nem leszel féltékeny Yurira... - mormogta az orra alatt a fiú.
- Valahova. - a fiú zsebre vágott kézzel sétált.
Pár perc múlva meg érkeztek egy üres terembe. Pár pad volt benne.
- Mi ez a hely? - lépet be a terembe a lány.
- A régi képregény klub terme volt, csak megszűnt létezni a klub. A második fél évtől már ide járok amikor semmi kedvem emberekkel találkoznom. - ült le egy poros asztalra.
- Igazán kitakaríthattál volna... - húzta végig az ujját az asztalon. - Minden csupa pór! - egy tüsszentés hagyta el Asami száját.
- Nem gondoltam fontosnak... Egyébként is csak én járok ide. - a kezét nézte a fiú.
- Valami baj van a kezeddel? - lépet a fiúhoz Asami.
- Semmi... - tette a háta mögé a kezét.
- Akkor hagy nézzem meg! - fogta meg a fiú kezét és megnyomta a kéz fejét. - Fáj?
- Egy kicsit... De nem érdekes... - ki kapta a lány kezéből a kezét és zsebre vágta.
- Jobban kéne vigyáznod magadra.
- Semmi szükség rá. A sebtapasz se kellet volna. Csak el pazaroltál egy darabot.
- Idióta! - lendítette a kezét, hogy megüsse a fiút, de Aguri elkapta a kezét.
- Nem akarom, hogy gondoskodj rólam. Nem érdemlem meg... - engedte el a lány kezét és fel állt a padról.
- Nem érdekel, hogy mit akarsz és megérdemled.
- Azért mert régen azt tettem? Vagy mert kórházba került miattam a barátod?- Hiszek benned... Megmenettél és azt köszönöm. Eijinek ez meg se kottyan. Az az idióta nem tudja mikor kell feladni. - hajolt közelebb a fiúhoz.
Aguri kicsit meg döbbent, de amikor Asami el távolodott az arcától észbe kapott.
- Most megyek. Megígértem Aratának, hogy körbe járjuk a fesztivált. - indult az ajtó fele.
- Asami, amit mondani akartam, hogy bocsáss meg mindenért.
Asami vissza fordult és a fiúra mosolygott.
- Semmi gond! Viszont cserébe kíváncsi vagyok ki jön hozzád. - fordult az ajtó felé, majd elindult kifele rajta.
- Rendben. Majd még beugrok enni egy sütit.
- Vigyázz Tomikoval! - intett és már el is hagyta a termet.
Aguri vissza ült a padra, majd bele túrt a hajába és sóhajtott egyet.
- Remélem nem leszel féltékeny Yurira... - mormogta az orra alatt a fiú.
~~~
Asami vissza ballagott a fiúhoz. A fiú idegesen járkált a terem előtt. Amint meg látta a lányt oda szaladt hozzá.
- Ugye nem bántott?
- Dehogy! Bocsánatot kért. - mosolygott a lány.
- Rendben. Akkor menjünk! Még ma sok dolgom van amit el kell intéznem. - indult a feje után Arata.
- Arata... az udvar arra van. - mutatott az ellenkező irányba Asami.
- Hopsz... - indult a másik irányba.
- Mond csak Arata. - indult a fiúval tovább.
- Igen?
- Sok mindenről lemaradtam az életedből... Mesélj!
- Anya halála után nem sokat beszéltem emberekkel. Apám látni se bírt. Az egész életem egy üres verem lett. Reggel elmentem az iskolába, majd haza jöttem és a szobámban voltam. Minden nap ugyan ilyen volt. Egy végtelen kőr. Aztán megjelent ez a játék és ez adott egy kötelet a gödörből. A kötelet te tartottad... és minél tovább másztam a kötélen, csak azon járt a fejembe, hogy közelebb kerülök hozzád.
- Ez aranyos. - mosolygott kedvesen Asami.
- És igaz.
- Más valami?
- Volt egy lány, de nem igazán volt esélyem... Elköltözött, és most, hogy újra látom, még most is azt hiszem, hogy egy nulla vagyok mellette. - nyelt Arata.
Asami meg torpant és megfogta a fiú kezét. Lábujj hegyre állt és egy puszit nyomott a fiú arcára.
- Nekem nem vagy senki. - nézett a fiú szemébe.
Arata az arcára tette a kezét, majd elmosolyodott.
- Köszönöm...
- Nem kell meg köszönni! - nézett dühösen a fiúra. - Az ilyet nem illik meg köszönni!
Arata csak bólintott és tovább indultak. A folyosó tőlük volt hangos.
- És van barátod? - kérdezte a lány.
- Barát? Van egy srác, de nem mondanám barátnak inkább egy haver. Neked ott van Tomiko igaz?
- Igen. Össze veszett a szüleivel miattam. Nem sok ember tenné ezt meg egy két éve megismert idegenért.
- Én is össze vesztem az apámmal. - Asami a fiúra nézett. - Megmondtam neki, hogy Tokióba akarok jönni. Teljesen kiborult. Azt mondta neki nincs pénze "kirándulásra". Megmondtam neki, hogy nekem van egy kis pénzem az útra. A szállást az iskola adja és mivel egyedül élek még pénzt is kapnék.
- Ebbe az iskolába járnál igaz?
- Igen~!
- Örülök. - vörösödött el Asami arca.
- Ha te nem vagy, akkor nem tudom mit tennék. - Arata arca is vörös lett.
- Zavarba hozol! - tette a fiú szájára a kezét. - Együnk valamit, ami leköti a szádat, hogy ne tudj beszélni.
Asami a Francia klubhoz vette az irányt. A stand tele volt sajtokkal. Apró zászlók lógtak a kis stand oldalán.
- Bonjour. - köszönt az egyik diák.
- Mit mondott? - suttogott Asami fülébe Arata.
- Valószínűleg köszön. - suttogta vissza. - Szia? - Asami zavarában kérdéssel válaszolt.
- Nézzetek körbe! - mutatott a standra. - Ha esetleg akartok jelentkezni akkor vegyetek szóró lapot és kóstoljátok meg a francia sajtokat!
- Köszönjük. - Arata vett egy kis falat sajtot és a szájába kapta. - Ez nagyon jó! - szólalt fel teli szájjal.
- Arata! Ha eszel csukd be a szád! - lökte oldalba a fiút Asami.
- Bocsi, bocsi. - nyelte le a sajtot. - Következő évtől csatlakozok a klubhoz. - mosolygott.
- Most is csatlakozhatsz! - mutatott fel egy papír darabot. - Várjunk csak! Te nem ide jársz.
- Még nem... De jövőre biztos. - nézett fel az iskolára.
- Örömmel várunk! - hajolt meg a fiú előtt. - Goto Koharu vagyok! Másodikos.
- Fuwa Arata. Elsős.
- Örvendek Fuwa - kun. - nyújtott kezet a lány.
- Én is Goto - san. - a fiú el fogatta a kézfogást.
- Téged ismerlek! - nézett Asamira a lány. - Akatsuka Asami vagy. Igaz? Elsős.
- Igen. - bólintott Asami. - Az unoka testvéred Nakano Kaoru, a diák tanács elnöke.
- I-Igen... A testvéred osztály társa. - nézett le a földre Koharu.
- Valami baj van? - lépet a lány elé Asami.
- Ha elmondok valamit megígéritek, hogy nem mondjátok el senkinek?
- Persze! - fogta meg Koharu kezét Asami.
- Az unoka tesóm teljesen belezúgott Daisuke - samába.
- Az jó!
- Nem az!
- Miért? - engedte el a lány kezét Asami.
- Mert Daisukénak más tetszik...
- Ez nekem új. - tette az állára a kezét Asami. - Kibe?
- Hasimoto Minoriba.
Asami nem tudta eldönteni sírjon vagy nevessen ezért inkább meg se szólalt.
- Asami jól vagy? - tette a lány vállára a kezét Arata.
- Beszélnem kell az idióta bátyámmal... - vágta fejbe saját magát Asami.
- Majd! Most élvezni akarom, hogy itt vagyok! Ugye meg érted Goto - sama?
- Természetes. Akatsuka - chan, Fuwa - kun. Élvezzétek nyugodtan a fesztivált.
- Goto - sama hívj csak Asaminak! - mosolygott Asami.
- Engem meg Aratának.
- Rendben. Akkor ti is hívjatok csak Koharunak. - mosolygott a lány.
- Koharu! Gyere már! - ordított az egyik lány.
- Megyek! - kiáltott vissza Koharu. - Most megyek jó szórakozást!
- Köszönjük. Szia!
- Szia!
Asami és Arata tovább indultak.
- Tényleg csatlakozni fogsz a Francia klubhoz? - kérdezte Asami.
- Miért? Nekem tetszett!
- Mind a ketten tudjuk, hogy csak a sajtok miatt járnál! - mögött a hasába a fiúnak Asami.
- Egyébként a videó játék klub mellet döntöttem.
- Még mindig játék tervező akarsz lenni? - ültek le egy padhoz.
- Most miért? - ült le a lánnyal szembe. - Jól rajzolok és a te gépedet is megtudtam babrálni. Először kisebb programokat írnék, majd egyre nagyobbakat.
- Mindent meg értek, de mit csináltál a gépemmel?! - fogta meg a fiú pólóját és elkezdte cibálni.
- Cs-Csak kicsit át állítottam rajta pár dolgot! - próbált szabadulni a lány kezétől a fiú.
- Észre se vettem. - engedte el fiút.
- Nem sok mindenbe tudok belenyúlni, de az MSN fiókod a, közösségi profilod és a kamerád sima ügy!
- Az MSN-em? A közösségi profilom? A WEB KAMERÁM!? - állt fel az asztaltól Asami és megint meg fogta a fiú pólóját. - Halott ember vagy Arata! - kezdte ráncigálni a fiút.
- Ti meg mit csináltok? - kérdezte Eiji.
- Beszélgetünk. - nézett a mellette álló fiúra Asami.
- Érdekes a kommunikációs képességed. - nevetett Eiki.
- Én nem azzal mutatom ki az érzelmeimet, hogy végig fogdosok egy lányt! - nézett Eijire.
- Látod Eiki? Én már mondtam, hogy nem vagy elég jó a testvéremnek! - verte vállon a testvérét Eiji.
- Ezer bocs, hogy nem 11- kor kelek, hogy nem vél meztelenkedek, nem fogdosom a lányokat és nem veretem össze magam! - bökdöste a testvére mellkasát Eiki.
- Ki vert meg? - kérdezte Arata, majd el engedte Asami.
- Nem lényeg! Megérdemeltem! - mosolygott Eiji.
- Ki vert meg? - kérdezte újra Arata, ugyan abban a hangsúlyban.
- Aguri... - húzta el a száját Eiji.
- És jobban vagy? - nézett le a földre Arata.
- Sokkal jobban! Asami minden nap meglátogatott a kórházba. Volt amikor elaludt és ott töltötte az estét. Még kaját is csinált! Virágot hozott és ő segített fürdeni meg öltözni és ha nem akart haza menni akkor velem zuhanyozott és .... - Asami fejbe vágta Eijit.
- Már megint elkalandoztál... - tette csípőre a kezét a lány.
- De biztos lennék benne, hogy te is szeretnéd... - nézett a lányra perverzen.
Asami még egy ütést lemért a fiú fejére. Arata elkezdett nevetni az előtte játszódó szín darabon.
- Minden fiúnak ez az álma, hogy veled fürödjön! - tette a fejére a kezét Eiji.
- Igazad van Eiji. Mindenkinek ez az álma! - nevetett Arata.
- Perverzek! - csapta fejbe mint a kettő fiút.
~~~
- Sajnálom, de vissza kell mennem. - nézett a fiúra Asami.
- Rendben.
- Ugye este maradsz a nagy tűzre? - nézet kutya szemekkel a lány.
- Nem tudom. Minek úgy is Agurival táncolnál. Hirtelen olyan jóba lettetek...
Asami meglendítette a kezét és arcon ütötte a fiút.
- Ne légy ilyen... - nézett a fiúra dühösen Asami.
- Bocsánat... - kezdte harapdálni a száját Arata.
- Egyébként nem volt a tervem között, hogy én táncolni fogok. - sütötte le a szemét Asami. - Nem mintha tudnék...
- Alsó középbe a gólya bálon nagyon jól táncoltál!
- Az nem keringő volt és nem magas sarkúba kellet táncolni.
- Add ide a kezed. - nyújtotta a lány felé a kezét.
- Minek?
- Csak add ide a kezed.
Asami oda nyújtotta a kezét a fiúnak. Arata a lány kezét a saját vállára rakta, majd meg fogta Asami derekát.
- Most állj rá a lábamra.
- Megörültél? Nehéz vagyok. - ellenkezett Asami.
- Dehogy vagy! Állj a lábamra.
Asami a fiú lábára állt és Arata elkezdett lépkedni. Előre, hátra, oldalra. Asami végig nevette az egészet.
- Na most egyedül.
- Oké. - Asami le lépet a fiú lábáról, majd hagyta, hogy a fiú vezessen. Követte a fiú lábát. - Tudok táncolni!
- Akkor most pörögj!
- Mi? - Arata át pörgette a keze alatt Asamit, majd vissza tette a derekára a kezét.
- Fantasztikus vagy! Most dőlj hátra. Meg tartalak.
Asami hátra dőlt és hagyta, hogy a fiú egy fél kőr ívet írjon le vele, majd vissza húzta.
- Most már tudsz táncolni. - engedte el a lány derekát.
- Köszönöm... - vörösödött el Asami. - Most megyek! Majd találkozunk.
Asami rohant tovább, az útja a terembe vezetett.
- Végre itt vagy! - húzta be a terembe Asamit Aika.
- Mit kéne csinálnom? - kérdezte Asami.
- Szedd össze a tányérokat és készülj mindjárt jönnek az emberek. Vége van az elő adásoknak a csarnokban. Pont ebéd van szóval mindjárt jönnek.
- Igen is! - tette a homlokára a kezét.
Elkezdte össze szedni a tányérokat és a poharakat. Közben a tánc lépésein járt a feje. Úgy lépkedett végig a termen, mintha Aratával táncolna.
- Fantasztikus! - próbált tapsolni Eiji.
- Köszönöm! - hajolt meg Asami.
- Kár, hogy gipszben van a kezem. Szívesen táncoltam volna veled este. - mosolyodott el a fiú.
- Attól még táncolhatsz!
- Mégis hogyan? - emelte fel a bal kezét. - Csak ez az egy kezem van.
- Legalább nem a lábad tört el. - mosolygott a fiúra.
- Azt mondod te táncolnál velem?
- Én nem. De valaki biztos.
- És ha meg ígérem, hogy a hát vonal felett marad a bal kezem?
- Talán. - mosolygott Asami.
- Tomiko? - nézett körbe a terembe Eiji.
- Nem tudom. Rég nem láttam.
- Eiki vele szeretne táncolni. - dőlt az ajtónak a fiú.
- Eiki szerelmes Tomikoba? - nézett Eijire a lány.
- Ki tudja. - vont vállat a fiú. - Kell segíteni?
- Meg vagyok. -törölte le az utolsó asztalt a teremben. - Kész is!
- Neked kellet takarítani?
- Még jönnek. - ült le az egyik asztalhoz Asami.
- Meddig? - ült le a lány mellé.
- Fél négyig.
- Mennyi van?
- Egy óra múlt. - döntötte az asztalra a fejét Asami.
- Te is hallod? - az ajtó felé fordult és elkezdett hallgatózni.
- Igen... Ez olyan mintha egy csapat vadló rohanna erre...
- Asami...
- Igen?
- Asszem most lett vége az előadásnak...
- Baszki! - gyorsan fel állt az asztaltól és pár másodperc múlva az ajtóban meg jelent ötven ember.
Az ajtóban álló fiú még kilenc embert engedett be a terembe, majd bezárta az ajtót. Szinte az összes összes lány dolgozott. A fiúk alig bírtak kaját csinálni. Egész hamar eljött a fél négy.
- Soha többet nem csinálunk cselédlány kávézót! - feküdt ki a az egyik padra Tomiko.
- Az tuti. - ült le a fekvő lány mellé Asami. - Legalább neked hosszabb volt a szoknyád.
- De miért? Tudtom szerint ugyan akkorákat rendeltünk. - ült fel Tomiko.
- Asami az az én hibám. - sétált oda hozzájuk Aika.
- Hogy érted, hogy a te hibád? - kérdezte Asami.
- Egyel több jött és azt hittem, hogy a kisebb a tiéd.
- Egyel kisebb? Honnan is rendeltük a ruhákat? - érdeklődött Asami.
- Azt hiszem, hogy Funabashi ruházati üzletből. Nagyon előkelő bolt és ha úgy vesszük drága, de a ruhákat egész jó áron elintézték.
- Funabashi? Gyanús... Eiji! Gyere ide! - kiáltott a fiúnak Asami.
- Igen? - lépet oda a lányokhoz.
- Mi is a teljes neved?
- Funabashi Eiji. Miért? - a lányok arcát fürkészte.
- Te intézted el a plusz ruhát? - nézet dühösen a fiú szemébe Asami.
- Azt ami rajtad van?
- Igen!
- Én voltam! - mosolygott sikerrel az arcán.
- Szeretnéd, hogy a bal kezed is félbe törjön?
- Nem!
- Minden esetre köszönjük Eiji! - lépet Eiji mellé Arata.
- Mondja az aki a gépemben turkál... - fordított hátat a fiúknak.
- Asami! Tedd le azt az ollót! - szólt a lányra Tomiko.
Eiji és Arata hátrébb ugrottak és nagyra nyílt szemekkel nézték Asamit. A lány lassan meg fordult az ollóval a kezében.
- Asami tedd le azt az ollót! - szólt még egyszer Tomiko.
Asami egy laza mozdulattal eldobta az ollót, ami terem oldalába állított bele. Asami lassan fel nézett amitől a fiúk még hátrébb ugrottak.
- Hihetetlen jól dobsz Asami - chan! - lépett oda hozzájuk Kaoru.
- Köszönöm...
- Ugyan ilyen jól lő! - próbált mosolyogni Arata.
- Jársz lőni? - kérdezte a diák elnök.
- A szobába. - mondta Asami.
- Van egy játék amiben nagyon jó! - tette Asami vállára a kezét Arata.
- Arra a fura játékra gondolsz? - kérdezte Tomiko.
- Igen! - billentett a fején a fiú.
- Milyen játék? - nézett körbe Eiji.
- Egy harcolós...
- Bárcsak lenne nekem is időm ilyeneket játszani! - sóhajtott Kaoru.
- Nagyon drága cucc. - szólt közbe Tomiko.
- Se pénzem, se időm! - mosolygott Kaoru.
- Mit kell hozzá venni? - lépett a testvére mellé Eiki.
- Egy szemüveget.
- Kb. mennyi? - kérdezte Eiji.
- Azt hiszem most nagyjából 43 000 jen. - húzta el a száját Arata.
- Nem sok kicsit csak a kütyüért? - nézett döbbenten Aika.
- De... Viszont szerintem megéri. - mosolygott Asami.
- És a játék? - kérdezte Kaoru.
- Most vagy 8 600 jen. - mondta Asami.
- Rengeteg pénz! - ráncolta össze a homlokát Kaoru.
- Mikor én vettem akkor fele ennyi volt, a játék és a gép is. - fonta össze a kezét a mellkasán.
- Eleinte nem volt ilyen drága. Csak sok embernek tetszett és meg emelték az árát. - dőlt a padnak Asami.
- Én veszek egyet! - jelentette ki Eiji.
- Először vissza kell fizetned a 20 000 jent. - vágta fejbe a testvérét Eiki.
- Tudom, tudom...
- Milyen 20 000 jen? - kérdezte Arata.
- Hosszú történet... - nézett ki az ablakon Asami. - Nagyon hosszú...
- Rendben.
- Ugye este maradsz a nagy tűzre? - nézet kutya szemekkel a lány.
- Nem tudom. Minek úgy is Agurival táncolnál. Hirtelen olyan jóba lettetek...
Asami meglendítette a kezét és arcon ütötte a fiút.
- Ne légy ilyen... - nézett a fiúra dühösen Asami.
- Bocsánat... - kezdte harapdálni a száját Arata.
- Egyébként nem volt a tervem között, hogy én táncolni fogok. - sütötte le a szemét Asami. - Nem mintha tudnék...
- Alsó középbe a gólya bálon nagyon jól táncoltál!
- Az nem keringő volt és nem magas sarkúba kellet táncolni.
- Add ide a kezed. - nyújtotta a lány felé a kezét.
- Minek?
- Csak add ide a kezed.
Asami oda nyújtotta a kezét a fiúnak. Arata a lány kezét a saját vállára rakta, majd meg fogta Asami derekát.
- Most állj rá a lábamra.
- Megörültél? Nehéz vagyok. - ellenkezett Asami.
- Dehogy vagy! Állj a lábamra.
Asami a fiú lábára állt és Arata elkezdett lépkedni. Előre, hátra, oldalra. Asami végig nevette az egészet.
- Na most egyedül.
- Oké. - Asami le lépet a fiú lábáról, majd hagyta, hogy a fiú vezessen. Követte a fiú lábát. - Tudok táncolni!
- Akkor most pörögj!
- Mi? - Arata át pörgette a keze alatt Asamit, majd vissza tette a derekára a kezét.
- Fantasztikus vagy! Most dőlj hátra. Meg tartalak.
Asami hátra dőlt és hagyta, hogy a fiú egy fél kőr ívet írjon le vele, majd vissza húzta.
- Most már tudsz táncolni. - engedte el a lány derekát.
- Köszönöm... - vörösödött el Asami. - Most megyek! Majd találkozunk.
Asami rohant tovább, az útja a terembe vezetett.
- Végre itt vagy! - húzta be a terembe Asamit Aika.
- Mit kéne csinálnom? - kérdezte Asami.
- Szedd össze a tányérokat és készülj mindjárt jönnek az emberek. Vége van az elő adásoknak a csarnokban. Pont ebéd van szóval mindjárt jönnek.
- Igen is! - tette a homlokára a kezét.
Elkezdte össze szedni a tányérokat és a poharakat. Közben a tánc lépésein járt a feje. Úgy lépkedett végig a termen, mintha Aratával táncolna.
- Fantasztikus! - próbált tapsolni Eiji.
- Köszönöm! - hajolt meg Asami.
- Kár, hogy gipszben van a kezem. Szívesen táncoltam volna veled este. - mosolyodott el a fiú.
- Attól még táncolhatsz!
- Mégis hogyan? - emelte fel a bal kezét. - Csak ez az egy kezem van.
- Legalább nem a lábad tört el. - mosolygott a fiúra.
- Azt mondod te táncolnál velem?
- Én nem. De valaki biztos.
- És ha meg ígérem, hogy a hát vonal felett marad a bal kezem?
- Talán. - mosolygott Asami.
- Tomiko? - nézett körbe a terembe Eiji.
- Nem tudom. Rég nem láttam.
- Eiki vele szeretne táncolni. - dőlt az ajtónak a fiú.
- Eiki szerelmes Tomikoba? - nézett Eijire a lány.
- Ki tudja. - vont vállat a fiú. - Kell segíteni?
- Meg vagyok. -törölte le az utolsó asztalt a teremben. - Kész is!
- Neked kellet takarítani?
- Még jönnek. - ült le az egyik asztalhoz Asami.
- Meddig? - ült le a lány mellé.
- Fél négyig.
- Mennyi van?
- Egy óra múlt. - döntötte az asztalra a fejét Asami.
- Te is hallod? - az ajtó felé fordult és elkezdett hallgatózni.
- Igen... Ez olyan mintha egy csapat vadló rohanna erre...
- Asami...
- Igen?
- Asszem most lett vége az előadásnak...
- Baszki! - gyorsan fel állt az asztaltól és pár másodperc múlva az ajtóban meg jelent ötven ember.
Az ajtóban álló fiú még kilenc embert engedett be a terembe, majd bezárta az ajtót. Szinte az összes összes lány dolgozott. A fiúk alig bírtak kaját csinálni. Egész hamar eljött a fél négy.
- Soha többet nem csinálunk cselédlány kávézót! - feküdt ki a az egyik padra Tomiko.
- Az tuti. - ült le a fekvő lány mellé Asami. - Legalább neked hosszabb volt a szoknyád.
- De miért? Tudtom szerint ugyan akkorákat rendeltünk. - ült fel Tomiko.
- Asami az az én hibám. - sétált oda hozzájuk Aika.
- Hogy érted, hogy a te hibád? - kérdezte Asami.
- Egyel több jött és azt hittem, hogy a kisebb a tiéd.
- Egyel kisebb? Honnan is rendeltük a ruhákat? - érdeklődött Asami.
- Azt hiszem, hogy Funabashi ruházati üzletből. Nagyon előkelő bolt és ha úgy vesszük drága, de a ruhákat egész jó áron elintézték.
- Funabashi? Gyanús... Eiji! Gyere ide! - kiáltott a fiúnak Asami.
- Igen? - lépet oda a lányokhoz.
- Mi is a teljes neved?
- Funabashi Eiji. Miért? - a lányok arcát fürkészte.
- Te intézted el a plusz ruhát? - nézet dühösen a fiú szemébe Asami.
- Azt ami rajtad van?
- Igen!
- Én voltam! - mosolygott sikerrel az arcán.
- Szeretnéd, hogy a bal kezed is félbe törjön?
- Nem!
- Minden esetre köszönjük Eiji! - lépet Eiji mellé Arata.
- Mondja az aki a gépemben turkál... - fordított hátat a fiúknak.
- Asami! Tedd le azt az ollót! - szólt a lányra Tomiko.
Eiji és Arata hátrébb ugrottak és nagyra nyílt szemekkel nézték Asamit. A lány lassan meg fordult az ollóval a kezében.
- Asami tedd le azt az ollót! - szólt még egyszer Tomiko.
Asami egy laza mozdulattal eldobta az ollót, ami terem oldalába állított bele. Asami lassan fel nézett amitől a fiúk még hátrébb ugrottak.
- Hihetetlen jól dobsz Asami - chan! - lépett oda hozzájuk Kaoru.
- Köszönöm...
- Ugyan ilyen jól lő! - próbált mosolyogni Arata.
- Jársz lőni? - kérdezte a diák elnök.
- A szobába. - mondta Asami.
- Van egy játék amiben nagyon jó! - tette Asami vállára a kezét Arata.
- Arra a fura játékra gondolsz? - kérdezte Tomiko.
- Igen! - billentett a fején a fiú.
- Milyen játék? - nézett körbe Eiji.
- Egy harcolós...
- Bárcsak lenne nekem is időm ilyeneket játszani! - sóhajtott Kaoru.
- Nagyon drága cucc. - szólt közbe Tomiko.
- Se pénzem, se időm! - mosolygott Kaoru.
- Mit kell hozzá venni? - lépett a testvére mellé Eiki.
- Egy szemüveget.
- Kb. mennyi? - kérdezte Eiji.
- Azt hiszem most nagyjából 43 000 jen. - húzta el a száját Arata.
- Nem sok kicsit csak a kütyüért? - nézett döbbenten Aika.
- De... Viszont szerintem megéri. - mosolygott Asami.
- És a játék? - kérdezte Kaoru.
- Most vagy 8 600 jen. - mondta Asami.
- Rengeteg pénz! - ráncolta össze a homlokát Kaoru.
- Mikor én vettem akkor fele ennyi volt, a játék és a gép is. - fonta össze a kezét a mellkasán.
- Eleinte nem volt ilyen drága. Csak sok embernek tetszett és meg emelték az árát. - dőlt a padnak Asami.
- Én veszek egyet! - jelentette ki Eiji.
- Először vissza kell fizetned a 20 000 jent. - vágta fejbe a testvérét Eiki.
- Tudom, tudom...
- Milyen 20 000 jen? - kérdezte Arata.
- Hosszú történet... - nézett ki az ablakon Asami. - Nagyon hosszú...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése