34. Fejezet: Madár. Az utolsó esély?
Asami még mindig az ablakon bámult kifele. A terem ajtaján két gyerek lépet be. A kezük tele volt ruhákkal.
- Megjöttek! - mondta az egyik lány. - Itt vannak! Mindenkinek a méretére.
- Még rá értek bele bújni. Ötkor kell kimenni az udvarra. A fiúk és a lányok külön. Először az osztályok táncolnak, aztán azzal akivel akarunk. - mosolygott a lány mellett álló fiú.
- Lerakjuk az asztalra a ruhákat, majd szolunk ha kell öltözni.
A két gyerek lerakta a ruhákat. Tomiko a ruhákhoz rohant és kiválasztotta a sajátját és az Asamiét. Eiji Tomikohoz lépett.
- A tiédet Eiki választotta. - tette a lány vállára a kezét. - Jó az ízlése.
Tomiko fel emelte a hófehér ruhát. A ruha a térdéig ért. Egyenes szabású volt és a derekán egy a hajpántjával megegyező színű szalag volt.
- Ez gyönyörű! - mérte magához a ruhát Tomiko.
- Én mondtam, hogy Eikinek jó az ízlése. - mosolygott Eiji. - Ez az pedig az én cukor falatomé! - kapta ki Tomiko kezéből Asami ruháját.
Eiji Asamihoz sétált a ruhával, majd át nyújtotta a lánynak.
- Ez az enyém? - a kezébe vette. - Ez eszméletlen szép!
A a fehér ruha, majd térdig ért. Spagetti pántos volt. A ruha tetején és alján kék csík futott végig. A ruha alja olyan volt mintha egy tortára nyomtak volna tejszín habot és nem kenték volna el. Nem volt nagy szám, de elegáns volt.
- Köszönöm... - vörösödött el Asami.
- Ezt én találtam ki! - dicsekedett Eiji.
- Miután én meg csináltam ki színezted a a ruhát... - nézett a testvérére Eiki.
- De segítettem! Alig várom, hogy lássalak benne Asami- chan.
- Ne hívj így! - tette a fülére a kezét Asami. - Nem foglak megint úgy hívni!
- Én nem mondtam, hogy úgy kell hívnod.
- Ne is gondolj rá! - fogta meg a fiú fülét és a földre húzta.
- A gondolataimat nem törölheted ki! - kezdte csapkodni a lány fülét, majd Asami elengedte a fülét és Eiji török ülésben helyezkedett el a földön.
- Mit csináltok, Onii -sama? - jött oda hozzájuk Hitomi.
- Nevelem... - nézett mérgesen a fiúra. Eiji arcán egy hatalmas vigyor jelent meg.
Hitomi észre vette a nővére kezében logó ruhát.
- Ez valami eszméletlen szép! - csattant fel Hitomi. - Te csináltad Eiki - kun?
- Igen. - mosolygott a fiú.
- Remélem ruha tervező leszel! - nézett Eikire a fiatal lány.
- Más terveim vannak a múltra nézve.
- Mi?
- Vagy egy nagy cégnél szeretnék dolgozni vagy éppen egy nagy céget szeretnék vezetni.
- Milyen cég lenne? - kérdezte Asami.
- Azt még nem tudom...
- És te Eiji- kun? - nézett a törött kezű fiúra Hitomi.
- Nem igazán akarok dolgozni. Vennék egy nagy hajót és az óceánon hajózgatnék. És ha Asami akarja magammal viszem.
- Ketten? Egyedül? Egy hajón? Az óceán közepén? Bocsi, de kihagyom. - mosolygott Asami.
- Ha meglesz a hajód én elmegyek veled! - fogta meg a fiú kezét Hitomi. - Régóta szeretném körbe járni a földet.
- Akkor ez eldőlt! Ha meglesz a hajónk te leszel a kapitány helyettes!
- Van olyan? - nézett komolyan a fiúra Asami.
- Most már igen!
- Ameddig ti az álmaitokban úsztok én addig megyek és átöltözöm. - sétált az ajtóhoz kezében a ruhával.
- Máris? - kérdezte Eiki.
- Fel nézek még a tetőre. Majd találkozunk! - intett vissza az ajtóból a lány.
Asami végig sétált a kihalt folyosón. Pár perc sétálás után az öltözőhöz ért. Benyitott, de senki nem volt bent. A szekrényéhez lépet, kinyitotta és elkezdett öltözni. Levette a cselédlány ruhát és a szekrénybe rakta, majd fel vette az új ruhát. Elő vett a szekrény mélyéből egy fésűt és a haját kezdte fésülni. Amint teljesen kifésülte vissza tette a helyére és egy fehér csattót vett a kezébe. Az egyik oldalon a haját le csatolta, a frufruját oldalra tűrte. A cipőt is lecserélte. Egy sokkal magasabb sarkú cipőt vett fel. A másik cipőt vissza tette a szekrénybe, majd be zárta a szekrény ajtót. Óvatosan kilépett az öltözőből és a lépcső felé vette az irányt. Fel lépkedett a lépcsőn egészen a tetőre. Kinyitotta az ajtót és kisétált rajta. A nap sugarai még érték az iskola tetejét. Általában ezekben az órákban csak az iskola tetejét süti a nap. A hatalmas épületek mindent beárnyékolnak. Azok a komor épületek. Egész nap szürkék, de éjszaka teljesen színes lesz a város. Már helyenként égtek az utcai lámpák és a hirdető falak. Volt ami már villogott. Piros, kék, sárga, zöld és ezek árnyalatai. Ezek a színek váltották egymást. Asami az iskola szélén álló hatalmas kerítéshez sétált. Az egész várost lehetett látni onnan. Gyönyörű, de olyan rideg. Ősz van. Már a levelek is elkezdtek sárgulni. Asamit hirtelen egy hideg szél érte. Össze rezzent és becsukta a szemét. Egy hangot hallott mögüle. Kinyitotta a szemét és körbe nézett. Senki nem volt mögötte. Az ajtóhoz nézett. Az ajtó egy kockában volt. A kocka tetején pedig egy fehér hajú fiú ült. Asami az emelvényhez sétált.
- Mit csinálsz? - nézett fel a lány.
- Semmit... - válaszolt Aguri.
- Kivel beszélsz?
- Senkivel.
- Akkor hagy menjek fel én is!
- A helyedben abban a ruhában nem jönnék fel. - nézett le a lányra.
- De nem vagy a helyemben.
Aguri megvonta a vállát és lenyújtotta a kezét. Asami megfogta a fiú kezét. Aguri könnyedén fel húzta a lányt és az emelvény szélére ültette.
- Mit csinálsz itt fent egyedül? - nézett a fiúra Asami.
- Nem vagyok egyedül. - egy kis madárt vett a kezébe.
- Mit csinálsz egy kis madárral?
- Nagyából egy hete járok ide fel. Itt fent találtam. Minden nap hozok neki valamit enni.
- Ez kedves tőled. - mosolygott a lány.
- Simogasd meg. - ült le a lány elé és oda nyújtotta a madarat.
- És ha megcsíp? - emelte a kismadár felé a kezét. - Engem nem ismer.
- Nem lesz baj.
Asami óvatosan megsimogatta a madár fejét amire a madár fel csipogott. Asami elrántotta a kezét ijedtében.
- Tetszel neki. - mosolygott a fiú.
Asami vissza tette a kezét a madárra és elkezdte simogatni.
- Fogd meg egy kicsit. - nyomta a lány kezébe a madarat.
Aguri fel pattant és a mögötte lévő zacskóba nyúlt. Elő vett egy kis darab kekszet és vissza ült a lány elé.
- Még nem etetted? - kérdezte Asami.
- Nem rég jöttem fel. Ilyenkor etetem, mert ha előbb jövök akkor tele van az iskola teteje és ha rájönnek, hogy itt van akkor kidobják. - szét törte a kekszet és elkezdte adagolni a madárnak.
- Nem viszed haza?
- Ha haza viszem akkor engem rúgnak ki a lakásból.
- Értem...
- Na meg is ette. - vette ki Asami kezéből a madarat és fel állt a földről. Az egyik antennához sétált és az antenna alatt lévő fészekbe rakta. - Ideje aludni. - óvatosan még végig simította a fejét, majd el vissza lépet a lányhoz és leült mellé.
- Te csináltad? - kérdezte Asami.
- Igen. Apám tanította. Szerette az állatokat. Főleg a madarakat.
- Mit csináltatok még?
- Hajót. Madár etetőt. És kis autót. Én meg terveztem milyet akarok és ő megcsinálta. Vicces volt amikor az autónak kocka kereke volt, de mindig teljesen hasonlított arra amit lerajzoltam. Amikor nagyobb lettem együtt csináltuk az autókat és más fából készült dolgokat. Nagyon viccesek voltak a szombatok. Nagyon vicces colt az apám. Neked is tetszett volna.
- És hogy nézet ki?
- Barna haja volt, és ... nagy lába. - kuncogott Aguri. - Nagy darab volt és az arcát mindig egy bajusz díszítette. De ha anya szólt megszabadult tőle.
- És anyud? Ő milyen volt?
- Ugyan olyan mint én. Hosszú fehér haja volt. Hófehér bőre. A szeme nem is piros volt, hanem rózsaszín. Nem volt túl magas, de alacsony se volt. Mindig mosolygott. Esténként mesélt nekem angyalokról akik azért jönnek, hogy békét és boldogságot hozzanak. Minden este ugyanazt mesélte. De nem érdekelt. A lényeg az volt, hogy meséljen. Még mindig emlékszem a hangjára. Ahogy azt mondja: " Aguri! Ha kimész játszani vedd fel a sapkád! Nem lenne jó ha beteg lennél!" Persze nem vettem fel a sapkám és akkor valami olyat mondott ha másnap folyt az orrom: " Én megmondtam, hogy kell a sapka, de te sose hallgatsz rám." - folyt le egy könnycsepp az arcán. - Nem is tudom mi hiányzik jobban. Apám mély hangja amikor rám szól, hogy ha lehet ne üssek az ujjamra a kalapáccsal vagy anyám hangja. Teljesen össze tört amikor apámat börtönbe zárták. Nem tudott dolgozni. Beteg volt. Nem tudtam meg védeni... Csak egy gyenge kölyök voltam. - kezdett sírni Aguri. - Az én hibám, hogy meghalt nem Eijié! Rá fogtam pedig nem igaz! Nem mertem szembe nézni a múlttal... Egy teher vagyok mindenkin! Egy haszontalan tárgy! - Asami nem mondott semmit csak magához szorította a fiút. - Senkim sincs!
Az ajtóban álltak Eijiék. Mindent hallottak. Tomiko nyelni se tudott. Elitélték Agurit pedig semmit se tudtak róla. Eiji a falnak dőlt és bele túrt a hajába.
- De, van... Én itt vagyok. - nézett a fiúra és mosolyogni kezdett. - Vagy én egy senki vagyok?
- Asami...
- Tudod sok mindenen járt az eszem az elmúlt két évben. Féltem tőled, mérges voltam rád, de elszállt. Szóval... Aguri. Lennél a barátom?
- A barátod? - nézett könnyes szemekkel a lányra.
- Igen!
- I-Igen...
- Akkor menjünk le innen. A madár nem tud tőlünk aludni.
- Rendben. - Aguri leugrott és kikészítette a kezét, hogy elkapja Asami.
Asami óvatosan a fiú ölébe ugrott, majd Aguri lerakta a földre. Az ajtóhoz sétáltak ahol a többiek már várták őket.
- Aguri... - mosolygott Tomiko. - Aranyos vagy amikor sírsz!
Aguri az arca elé kapta a kezét és meg törölte a szemét.
- Mindent hallottatok? - tette le a kezét a fiú.
- Igen. - lépet elő Eiji. - És lenne egy fontos kérdésünk.
- Lennél a barátunk? - lépet a testvére mellé Eiki.
Aguri döbbenten Asamira nézett.
- Hát... nem is tudom. - vakarta meg a fejét Aguri.
- Igen vagy nem? - mosolyodott el Eiji.
- Igen... - vörös lett Aguri arca.
- Na látod nem is vagy olyan kemény szívű! - kezdte Aguri mellkasát bökdösni az ujjával.
- Mivel a barátom vagy megkérdezem mielőtt cselekednék. Szeretnéd ha a másik kezed is eltörne?
- Abba hagytam! - ugrott hátrébb Eiji.
Aguri csak mosolygott.
- És egyébként is Tomiko - chan. Én nem sírtam! - kezdett duzzogni Aguri.
- Értem én!
- Viszont most megyek. - indult lefele a lépcsőn, majd megállt. - Köszönöm. - zsebre vágta a kezét és tovább indult. A lépcső végénél eltűnt.
- El se tudtam képzelni, hogy Aguri, hogy érezheti magát. Nem is ő a borzalmas hanem mi! - csapta arcon magát Tomiko.
- Magamat sajnáltam, pedig ami velem történt az nem ér fel a hozz ami vele. Féltem tőle, de semmi szükség nincs rá. Sokkal biztonságosabb mint egy papír lap.
Amint a lány rá nézett Engo lehajtotta a fejét és a haját kezdte piszkálni. Dianak feltűnt a kis jelenet és elkezdett kuncogni.
- Mi van? - nézett Daira Engo.
- Semmi! - hagyta abba a kuncogást.
- Megyek járok egyet... - Engo felállt a padról és az ajtó felé vette az irányt. Lehajtott fejjel elment az unoka testvérei mellett. Amikor kiért az ajtón neki ment valakinek.
- Bocsánat.
- Semmi gond! - mosolygott Arata.
- Még nem láttalak erre? Ki vagy te? - kérdezte Engo.
- Fuwa Arata vagyok.
- Arata? - nézett az előtte álló fiúra Engo.
- Illik bemutatkozni ha már te tudod a nevem. - igazította meg a nyakában logó fülhallgatót.
- Engo... Ibuka Engo. - tette zsebre a kezét Engo.
- E-Engo?! - szorította ökölbe a kezét Arata. - Te vagy az a szemét?!
- Miről beszélsz?
Arata meglendítette a kezét és arcon vágta az előtte álló fiút. Engo az ütéstől a falnak esett. A hangra sokan kijöttek a teremből. Köztük az ikrek, Tomiko és Asami.
- Mi bajod van? - nézett fel a fiúra Engo.
- Te utolsó féreg! - emelte fel a földről a fiút Arata.
- Arata! - lépett hozzájuk Asami. - Fejezd be! - fogta éle Arata jobb kezét.
Arata elengedte Engot.
- Mi ütött beléd?! - nézett a fiúra nagy szemekkel a lány.
- Én csak... - Arata oldalra nézett és össze szorította a kezét. Erőt vett magán majd a lány felé fordult. - Elegem van abból, hogy mindenki átgázol rajtad! Elegem van, hogy Agurit ölelgeted. Mit kéne tennem, hogy szeress? Nekem is rád kéne másznom?!
- Arata fejezd be... - állt fel a földről Engo. - Fejezd be... fejezd be... Fejezd be! - Engo megfogta Arata pólójának a nyakát. - Asami nem azért fog szeretni, hogy erős vagy- e vagy nem. Vagy, hogy mit tudsz és mit nem! Asami azt szereti aki kitudja mutatni az érzéseit. Aki képes szavakkal zavarba hozni. Aki képes pozitív lenni és egyszerre negatív! Aki teljes szívéből szereti őt!
Asami arca vörös lett. Engo arcát nézte. A mély zöld szemeit. Asami most bele látott Engoba. Ha szavakkal kellet volna leírnia akkor a bánat, a szenvedély, a harag és a szeretet lett volna az első amit rá vág.
- Arata. - lépet oda a két fiúhoz Aguri. - Asami ha érez is irántam valamit, az nem mondható szerelemnek. És ha ő nem szeret, akkor mi van? Nem tilthatja meg azt, hogy te szeresd. Harcolj érte! Ha nem teszel semmit akkor soha nem fog szeretni. - vágta zsebre a kezét a fiú. - Ne kövesd el azt a hibát mint én. Engo már megtanulta. - fordult meg és Asamira nézett. - Ne sírj... - tette a lány arcára a kezét. - Nem szeretem ha egy nő sír. Anyám jut róla eszembe... -törölte meg Asami szemét.
- Dai! - engedte el Arata pólóját Engo és a barátjának kiáltott. - Ha keresel a rajz klubban leszek... - indult végig a folyosón.
- Engo! - kiáltott Arata.
- Igen? - fordult vissza a fiú.
- Honnan tudod mind ezt?
- Asami nem nyílik meg senkinek. Néha még magának se. Legyen annyi elég, hogy jó sokáig tanulmányoztam. - indult tovább Engo.
- Mennyire igaza van. - mosolyodott el Aguri. - Egyszerre ellopni négy ember szívét kész rablás. Nem gondolod?
- Én... - Asami nem tudott megszólalni. Vörös arca még vörösebb lett. Végig mérte Engot, Aratát, Agurit és Eijit. - Én...
- Te? - mosolygott rá Eiji.
- Sajnálom! - hajolt meg a lány.
- Mit is? - kérdezte Aguri.
- Hogy mindenkit ilyen helyzetbe hozok!
- Milyenbe? - lépet oda hozzá Eiji.
- Ilyen macerás hülyeségbe!
- Szerintem vicces! - nézett Eiji.
- Én izgalmasnak hívnám! - mosolygott Aguri.
- Én aranyosnak... - vörösödött el Arata.
- F-Fiúk... - egyenesedett ki Asami.
Engo megállt és fél oldalról vissza nézett.
- Miért? - kérdezte könnyes szemekkel a lány.
- Más lány halálosan boldog lenne... - indult a másik irányba Aguri.
- De én nem akarom! Egyedül akarok lenni! Semmi értelme a szerelemnek! - ordított Asami.
Mindenki Asamira nézett. Tomiko oda lépett Asamihoz és megölelte.
- Nem te mondtad, hogy nem érdemes sírni? - szorította magához Asamit a lány.
- Tomiko...
- Figyelj! - tolta el magától a lányt és a szemébe nézett. - Sokkal erősebb vagy mint én! Sokkal erősebb vagy mint más! - mosolygott Tomiko.
- Te tényleg így gondolod? - nézte Asami a barátnője arcát pislogás nélkül.
- Igen! - bólintott Tomiko. - Szóval... Ne sírj mert olyat levágok neked, hogy olyat még nem láttál!
- Rendben! Rendben! - mosolyodott el Asami.
- Na ezért! - fordult el Tomiko. - Amint vége ennek az egésznek elmegyünk a közeli fürdőbe!
- Én megyek! - emelte fel a szabad kezét Eiji.
- És mégis hogyan?! - vágta fejbe a testvérét Eiki. - Hatalmas gipsz van a kezeden!
- Megoldom! - vágta volna falnak a jobb kezét.
- Megörültél? - fogta meg a fiú kezét Asami. - Menjünk inkább grillezni.
- Nekem az is megfelel! - tette le a kezét Eiji. - Aguri! Van kedved jönni?
- É-Én? - nézett vissza a folyosó végéről a fiú vörös arccal.
- Igen! - mosolygott Eiji.
- Ha szeretnétek... - fordította el a fejét. - Nyolckor az udvaron. - indult tovább.
- Ez szép is jó, de... Nekem a tegnapi ruhámon kívül nincs más. - hajtotta le a fejét Asami.
- Vettem a bátorságot és elhoztam egy pólót, pulcsit és egy nadrágot. - kacagott Tomiko.
- Ez rendes tőled! - mosolygott Tomikora Asami. - Akkor hát. Irány öltözni! Remélem készen állsz táncóni. - vigyorgott.
- T- Táncolni?!
- Ez gyönyörű! - mérte magához a ruhát Tomiko.
- Én mondtam, hogy Eikinek jó az ízlése. - mosolygott Eiji. - Ez az pedig az én cukor falatomé! - kapta ki Tomiko kezéből Asami ruháját.
Eiji Asamihoz sétált a ruhával, majd át nyújtotta a lánynak.
- Ez az enyém? - a kezébe vette. - Ez eszméletlen szép!
A a fehér ruha, majd térdig ért. Spagetti pántos volt. A ruha tetején és alján kék csík futott végig. A ruha alja olyan volt mintha egy tortára nyomtak volna tejszín habot és nem kenték volna el. Nem volt nagy szám, de elegáns volt.
- Köszönöm... - vörösödött el Asami.
- Ezt én találtam ki! - dicsekedett Eiji.
- Miután én meg csináltam ki színezted a a ruhát... - nézett a testvérére Eiki.
- De segítettem! Alig várom, hogy lássalak benne Asami- chan.
- Ne hívj így! - tette a fülére a kezét Asami. - Nem foglak megint úgy hívni!
- Én nem mondtam, hogy úgy kell hívnod.
- Ne is gondolj rá! - fogta meg a fiú fülét és a földre húzta.
- A gondolataimat nem törölheted ki! - kezdte csapkodni a lány fülét, majd Asami elengedte a fülét és Eiji török ülésben helyezkedett el a földön.
- Mit csináltok, Onii -sama? - jött oda hozzájuk Hitomi.
- Nevelem... - nézett mérgesen a fiúra. Eiji arcán egy hatalmas vigyor jelent meg.
Hitomi észre vette a nővére kezében logó ruhát.
- Ez valami eszméletlen szép! - csattant fel Hitomi. - Te csináltad Eiki - kun?
- Igen. - mosolygott a fiú.
- Remélem ruha tervező leszel! - nézett Eikire a fiatal lány.
- Más terveim vannak a múltra nézve.
- Mi?
- Vagy egy nagy cégnél szeretnék dolgozni vagy éppen egy nagy céget szeretnék vezetni.
- Milyen cég lenne? - kérdezte Asami.
- Azt még nem tudom...
- És te Eiji- kun? - nézett a törött kezű fiúra Hitomi.
- Nem igazán akarok dolgozni. Vennék egy nagy hajót és az óceánon hajózgatnék. És ha Asami akarja magammal viszem.
- Ketten? Egyedül? Egy hajón? Az óceán közepén? Bocsi, de kihagyom. - mosolygott Asami.
- Ha meglesz a hajód én elmegyek veled! - fogta meg a fiú kezét Hitomi. - Régóta szeretném körbe járni a földet.
- Akkor ez eldőlt! Ha meglesz a hajónk te leszel a kapitány helyettes!
- Van olyan? - nézett komolyan a fiúra Asami.
- Most már igen!
- Ameddig ti az álmaitokban úsztok én addig megyek és átöltözöm. - sétált az ajtóhoz kezében a ruhával.
- Máris? - kérdezte Eiki.
- Fel nézek még a tetőre. Majd találkozunk! - intett vissza az ajtóból a lány.
Asami végig sétált a kihalt folyosón. Pár perc sétálás után az öltözőhöz ért. Benyitott, de senki nem volt bent. A szekrényéhez lépet, kinyitotta és elkezdett öltözni. Levette a cselédlány ruhát és a szekrénybe rakta, majd fel vette az új ruhát. Elő vett a szekrény mélyéből egy fésűt és a haját kezdte fésülni. Amint teljesen kifésülte vissza tette a helyére és egy fehér csattót vett a kezébe. Az egyik oldalon a haját le csatolta, a frufruját oldalra tűrte. A cipőt is lecserélte. Egy sokkal magasabb sarkú cipőt vett fel. A másik cipőt vissza tette a szekrénybe, majd be zárta a szekrény ajtót. Óvatosan kilépett az öltözőből és a lépcső felé vette az irányt. Fel lépkedett a lépcsőn egészen a tetőre. Kinyitotta az ajtót és kisétált rajta. A nap sugarai még érték az iskola tetejét. Általában ezekben az órákban csak az iskola tetejét süti a nap. A hatalmas épületek mindent beárnyékolnak. Azok a komor épületek. Egész nap szürkék, de éjszaka teljesen színes lesz a város. Már helyenként égtek az utcai lámpák és a hirdető falak. Volt ami már villogott. Piros, kék, sárga, zöld és ezek árnyalatai. Ezek a színek váltották egymást. Asami az iskola szélén álló hatalmas kerítéshez sétált. Az egész várost lehetett látni onnan. Gyönyörű, de olyan rideg. Ősz van. Már a levelek is elkezdtek sárgulni. Asamit hirtelen egy hideg szél érte. Össze rezzent és becsukta a szemét. Egy hangot hallott mögüle. Kinyitotta a szemét és körbe nézett. Senki nem volt mögötte. Az ajtóhoz nézett. Az ajtó egy kockában volt. A kocka tetején pedig egy fehér hajú fiú ült. Asami az emelvényhez sétált.
- Mit csinálsz? - nézett fel a lány.
- Semmit... - válaszolt Aguri.
- Kivel beszélsz?
- Senkivel.
- Akkor hagy menjek fel én is!
- A helyedben abban a ruhában nem jönnék fel. - nézett le a lányra.
- De nem vagy a helyemben.
Aguri megvonta a vállát és lenyújtotta a kezét. Asami megfogta a fiú kezét. Aguri könnyedén fel húzta a lányt és az emelvény szélére ültette.
- Mit csinálsz itt fent egyedül? - nézett a fiúra Asami.
- Nem vagyok egyedül. - egy kis madárt vett a kezébe.
- Mit csinálsz egy kis madárral?
- Nagyából egy hete járok ide fel. Itt fent találtam. Minden nap hozok neki valamit enni.
- Ez kedves tőled. - mosolygott a lány.
- Simogasd meg. - ült le a lány elé és oda nyújtotta a madarat.
- És ha megcsíp? - emelte a kismadár felé a kezét. - Engem nem ismer.
- Nem lesz baj.
Asami óvatosan megsimogatta a madár fejét amire a madár fel csipogott. Asami elrántotta a kezét ijedtében.
- Tetszel neki. - mosolygott a fiú.
Asami vissza tette a kezét a madárra és elkezdte simogatni.
- Fogd meg egy kicsit. - nyomta a lány kezébe a madarat.
Aguri fel pattant és a mögötte lévő zacskóba nyúlt. Elő vett egy kis darab kekszet és vissza ült a lány elé.
- Még nem etetted? - kérdezte Asami.
- Nem rég jöttem fel. Ilyenkor etetem, mert ha előbb jövök akkor tele van az iskola teteje és ha rájönnek, hogy itt van akkor kidobják. - szét törte a kekszet és elkezdte adagolni a madárnak.
- Nem viszed haza?
- Ha haza viszem akkor engem rúgnak ki a lakásból.
- Értem...
- Na meg is ette. - vette ki Asami kezéből a madarat és fel állt a földről. Az egyik antennához sétált és az antenna alatt lévő fészekbe rakta. - Ideje aludni. - óvatosan még végig simította a fejét, majd el vissza lépet a lányhoz és leült mellé.
- Te csináltad? - kérdezte Asami.
- Igen. Apám tanította. Szerette az állatokat. Főleg a madarakat.
- Mit csináltatok még?
- Hajót. Madár etetőt. És kis autót. Én meg terveztem milyet akarok és ő megcsinálta. Vicces volt amikor az autónak kocka kereke volt, de mindig teljesen hasonlított arra amit lerajzoltam. Amikor nagyobb lettem együtt csináltuk az autókat és más fából készült dolgokat. Nagyon viccesek voltak a szombatok. Nagyon vicces colt az apám. Neked is tetszett volna.
- És hogy nézet ki?
- Barna haja volt, és ... nagy lába. - kuncogott Aguri. - Nagy darab volt és az arcát mindig egy bajusz díszítette. De ha anya szólt megszabadult tőle.
- És anyud? Ő milyen volt?
- Ugyan olyan mint én. Hosszú fehér haja volt. Hófehér bőre. A szeme nem is piros volt, hanem rózsaszín. Nem volt túl magas, de alacsony se volt. Mindig mosolygott. Esténként mesélt nekem angyalokról akik azért jönnek, hogy békét és boldogságot hozzanak. Minden este ugyanazt mesélte. De nem érdekelt. A lényeg az volt, hogy meséljen. Még mindig emlékszem a hangjára. Ahogy azt mondja: " Aguri! Ha kimész játszani vedd fel a sapkád! Nem lenne jó ha beteg lennél!" Persze nem vettem fel a sapkám és akkor valami olyat mondott ha másnap folyt az orrom: " Én megmondtam, hogy kell a sapka, de te sose hallgatsz rám." - folyt le egy könnycsepp az arcán. - Nem is tudom mi hiányzik jobban. Apám mély hangja amikor rám szól, hogy ha lehet ne üssek az ujjamra a kalapáccsal vagy anyám hangja. Teljesen össze tört amikor apámat börtönbe zárták. Nem tudott dolgozni. Beteg volt. Nem tudtam meg védeni... Csak egy gyenge kölyök voltam. - kezdett sírni Aguri. - Az én hibám, hogy meghalt nem Eijié! Rá fogtam pedig nem igaz! Nem mertem szembe nézni a múlttal... Egy teher vagyok mindenkin! Egy haszontalan tárgy! - Asami nem mondott semmit csak magához szorította a fiút. - Senkim sincs!
Az ajtóban álltak Eijiék. Mindent hallottak. Tomiko nyelni se tudott. Elitélték Agurit pedig semmit se tudtak róla. Eiji a falnak dőlt és bele túrt a hajába.
- De, van... Én itt vagyok. - nézett a fiúra és mosolyogni kezdett. - Vagy én egy senki vagyok?
- Asami...
- Tudod sok mindenen járt az eszem az elmúlt két évben. Féltem tőled, mérges voltam rád, de elszállt. Szóval... Aguri. Lennél a barátom?
- A barátod? - nézett könnyes szemekkel a lányra.
- Igen!
- I-Igen...
- Akkor menjünk le innen. A madár nem tud tőlünk aludni.
- Rendben. - Aguri leugrott és kikészítette a kezét, hogy elkapja Asami.
Asami óvatosan a fiú ölébe ugrott, majd Aguri lerakta a földre. Az ajtóhoz sétáltak ahol a többiek már várták őket.
- Aguri... - mosolygott Tomiko. - Aranyos vagy amikor sírsz!
Aguri az arca elé kapta a kezét és meg törölte a szemét.
- Mindent hallottatok? - tette le a kezét a fiú.
- Igen. - lépet elő Eiji. - És lenne egy fontos kérdésünk.
- Lennél a barátunk? - lépet a testvére mellé Eiki.
Aguri döbbenten Asamira nézett.
- Hát... nem is tudom. - vakarta meg a fejét Aguri.
- Igen vagy nem? - mosolyodott el Eiji.
- Igen... - vörös lett Aguri arca.
- Na látod nem is vagy olyan kemény szívű! - kezdte Aguri mellkasát bökdösni az ujjával.
- Mivel a barátom vagy megkérdezem mielőtt cselekednék. Szeretnéd ha a másik kezed is eltörne?
- Abba hagytam! - ugrott hátrébb Eiji.
Aguri csak mosolygott.
- És egyébként is Tomiko - chan. Én nem sírtam! - kezdett duzzogni Aguri.
- Értem én!
- Viszont most megyek. - indult lefele a lépcsőn, majd megállt. - Köszönöm. - zsebre vágta a kezét és tovább indult. A lépcső végénél eltűnt.- El se tudtam képzelni, hogy Aguri, hogy érezheti magát. Nem is ő a borzalmas hanem mi! - csapta arcon magát Tomiko.
- Magamat sajnáltam, pedig ami velem történt az nem ér fel a hozz ami vele. Féltem tőle, de semmi szükség nincs rá. Sokkal biztonságosabb mint egy papír lap.
~~~
Engo fel és alá járkált a teremben.
- Mi a bajod? - kérdezte Dai.
- Semmi!
- Amikor megjelent Asami Agurival nagyon megdöbbentél és amikor az ajtónál valami dóhajról beszéltek dühös lettél. - ült a padra Dai.
- Nem voltam dühös! - nézet a fiúra Engo.
- Igazad van. Inkább féltékeny voltál!
- Abba hagynád? - állt meg és Daihoz lépet. - Magasról szarok rá, hogy Asami mit csinál.
- Tényleg?
- Igen!
- Akkor, ha megcsókolóm nem fog érdekelni?
- Azt csinálsz vele amit akarsz... - vörösödött el Engo.
- Nem inkább ezt akarod tőle hallani? " Azt csinálsz velem amit akarsz, Engo - kuuun!!!!" - utánozta Asami hangját Dai.
- Ezt most hagyd abba! Csak egy kicsit elszaladt velem a szekér akkor... - ült le Dai mellé.
- Kicsit? - nézett a mellette ülő fiúra.
- Hülye voltam... - túrt bele a fekete hajába.
Kinyílt a terem ajtaja és Asamiék léptek be rajta. Engo az ajtó fele nézett és megpillantotta Asamit.
- Mi a bajod? - kérdezte Dai.
- Semmi!
- Amikor megjelent Asami Agurival nagyon megdöbbentél és amikor az ajtónál valami dóhajról beszéltek dühös lettél. - ült a padra Dai.
- Nem voltam dühös! - nézet a fiúra Engo.
- Igazad van. Inkább féltékeny voltál!
- Abba hagynád? - állt meg és Daihoz lépet. - Magasról szarok rá, hogy Asami mit csinál.
- Tényleg?
- Igen!
- Akkor, ha megcsókolóm nem fog érdekelni?
- Azt csinálsz vele amit akarsz... - vörösödött el Engo.
- Nem inkább ezt akarod tőle hallani? " Azt csinálsz velem amit akarsz, Engo - kuuun!!!!" - utánozta Asami hangját Dai.
- Ezt most hagyd abba! Csak egy kicsit elszaladt velem a szekér akkor... - ült le Dai mellé.
- Kicsit? - nézett a mellette ülő fiúra.
- Hülye voltam... - túrt bele a fekete hajába.
Kinyílt a terem ajtaja és Asamiék léptek be rajta. Engo az ajtó fele nézett és megpillantotta Asamit.
Amint a lány rá nézett Engo lehajtotta a fejét és a haját kezdte piszkálni. Dianak feltűnt a kis jelenet és elkezdett kuncogni.
- Mi van? - nézett Daira Engo.
- Semmi! - hagyta abba a kuncogást.
- Megyek járok egyet... - Engo felállt a padról és az ajtó felé vette az irányt. Lehajtott fejjel elment az unoka testvérei mellett. Amikor kiért az ajtón neki ment valakinek.
- Bocsánat.
- Semmi gond! - mosolygott Arata.
- Még nem láttalak erre? Ki vagy te? - kérdezte Engo.
- Fuwa Arata vagyok.
- Arata? - nézett az előtte álló fiúra Engo.
- Illik bemutatkozni ha már te tudod a nevem. - igazította meg a nyakában logó fülhallgatót.
- Engo... Ibuka Engo. - tette zsebre a kezét Engo.
- E-Engo?! - szorította ökölbe a kezét Arata. - Te vagy az a szemét?!
- Miről beszélsz?
Arata meglendítette a kezét és arcon vágta az előtte álló fiút. Engo az ütéstől a falnak esett. A hangra sokan kijöttek a teremből. Köztük az ikrek, Tomiko és Asami.
- Mi bajod van? - nézett fel a fiúra Engo.
- Te utolsó féreg! - emelte fel a földről a fiút Arata.
- Arata! - lépett hozzájuk Asami. - Fejezd be! - fogta éle Arata jobb kezét.
Arata elengedte Engot.
- Mi ütött beléd?! - nézett a fiúra nagy szemekkel a lány.
- Én csak... - Arata oldalra nézett és össze szorította a kezét. Erőt vett magán majd a lány felé fordult. - Elegem van abból, hogy mindenki átgázol rajtad! Elegem van, hogy Agurit ölelgeted. Mit kéne tennem, hogy szeress? Nekem is rád kéne másznom?!
- Arata fejezd be... - állt fel a földről Engo. - Fejezd be... fejezd be... Fejezd be! - Engo megfogta Arata pólójának a nyakát. - Asami nem azért fog szeretni, hogy erős vagy- e vagy nem. Vagy, hogy mit tudsz és mit nem! Asami azt szereti aki kitudja mutatni az érzéseit. Aki képes szavakkal zavarba hozni. Aki képes pozitív lenni és egyszerre negatív! Aki teljes szívéből szereti őt!
Asami arca vörös lett. Engo arcát nézte. A mély zöld szemeit. Asami most bele látott Engoba. Ha szavakkal kellet volna leírnia akkor a bánat, a szenvedély, a harag és a szeretet lett volna az első amit rá vág.
- Arata. - lépet oda a két fiúhoz Aguri. - Asami ha érez is irántam valamit, az nem mondható szerelemnek. És ha ő nem szeret, akkor mi van? Nem tilthatja meg azt, hogy te szeresd. Harcolj érte! Ha nem teszel semmit akkor soha nem fog szeretni. - vágta zsebre a kezét a fiú. - Ne kövesd el azt a hibát mint én. Engo már megtanulta. - fordult meg és Asamira nézett. - Ne sírj... - tette a lány arcára a kezét. - Nem szeretem ha egy nő sír. Anyám jut róla eszembe... -törölte meg Asami szemét.
- Dai! - engedte el Arata pólóját Engo és a barátjának kiáltott. - Ha keresel a rajz klubban leszek... - indult végig a folyosón.
- Engo! - kiáltott Arata.
- Igen? - fordult vissza a fiú.
- Honnan tudod mind ezt?
- Asami nem nyílik meg senkinek. Néha még magának se. Legyen annyi elég, hogy jó sokáig tanulmányoztam. - indult tovább Engo.
- Mennyire igaza van. - mosolyodott el Aguri. - Egyszerre ellopni négy ember szívét kész rablás. Nem gondolod?
- Én... - Asami nem tudott megszólalni. Vörös arca még vörösebb lett. Végig mérte Engot, Aratát, Agurit és Eijit. - Én...
- Te? - mosolygott rá Eiji.
- Sajnálom! - hajolt meg a lány.
- Mit is? - kérdezte Aguri.
- Hogy mindenkit ilyen helyzetbe hozok!
- Milyenbe? - lépet oda hozzá Eiji.
- Ilyen macerás hülyeségbe!
- Szerintem vicces! - nézett Eiji.
- Én izgalmasnak hívnám! - mosolygott Aguri.
- Én aranyosnak... - vörösödött el Arata.
- F-Fiúk... - egyenesedett ki Asami.
Engo megállt és fél oldalról vissza nézett.
- Miért? - kérdezte könnyes szemekkel a lány.
- Más lány halálosan boldog lenne... - indult a másik irányba Aguri.
- De én nem akarom! Egyedül akarok lenni! Semmi értelme a szerelemnek! - ordított Asami.
Mindenki Asamira nézett. Tomiko oda lépett Asamihoz és megölelte.
- Nem te mondtad, hogy nem érdemes sírni? - szorította magához Asamit a lány.
- Tomiko...
- Figyelj! - tolta el magától a lányt és a szemébe nézett. - Sokkal erősebb vagy mint én! Sokkal erősebb vagy mint más! - mosolygott Tomiko.
- Te tényleg így gondolod? - nézte Asami a barátnője arcát pislogás nélkül.
- Igen! - bólintott Tomiko. - Szóval... Ne sírj mert olyat levágok neked, hogy olyat még nem láttál!
- Rendben! Rendben! - mosolyodott el Asami.
- Na ezért! - fordult el Tomiko. - Amint vége ennek az egésznek elmegyünk a közeli fürdőbe!
- Én megyek! - emelte fel a szabad kezét Eiji.
- És mégis hogyan?! - vágta fejbe a testvérét Eiki. - Hatalmas gipsz van a kezeden!
- Megoldom! - vágta volna falnak a jobb kezét.
- Megörültél? - fogta meg a fiú kezét Asami. - Menjünk inkább grillezni.
- Nekem az is megfelel! - tette le a kezét Eiji. - Aguri! Van kedved jönni?
- É-Én? - nézett vissza a folyosó végéről a fiú vörös arccal.
- Igen! - mosolygott Eiji.
- Ha szeretnétek... - fordította el a fejét. - Nyolckor az udvaron. - indult tovább.
- Ez szép is jó, de... Nekem a tegnapi ruhámon kívül nincs más. - hajtotta le a fejét Asami.
- Vettem a bátorságot és elhoztam egy pólót, pulcsit és egy nadrágot. - kacagott Tomiko.
- Ez rendes tőled! - mosolygott Tomikora Asami. - Akkor hát. Irány öltözni! Remélem készen állsz táncóni. - vigyorgott.
- T- Táncolni?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése